Vadkerti és Závaczki lettek a bajnokok

Utolsó napra maradt a döntés, hogy a finalisták közül ki nyeri az év egyik legérdekesebb és legsokoldalúbb tornáját, a TSystems Magyar Nyílt Match Play Bajnokságot, melynek – 2016 után ismét – a tatai Old Lake Golf Club adott otthont.

A nagy kérdés az volt: Závaczki Bálint vagy Kötél Bence, illetve Vadkerti Adél vagy Czernecki Laura örülhet a legjobban és emelheti magasba a serleget.

Mindkét fináléban a rutinosabb, a tapasztaltabb játékos kerekedett felül. Többszörös junior bajnokunk Závaczki Bálint már a szezon korai szakaszában, az EOHT-on is bizonyította, hogy milyen remekül teljesít a match play játékformában. Ezt a hétvégén újból bizonyította, hiszen 5/4-es eredménnyel nyerte a finálét a szintén remek teljesítményt nyújtó kétszeres Magyar Kupa győztes Kötél Bence előtt.

 

Bálint és apukája Zsolt, elégedetten nyilatkozott a díjátadó ünnepség után.

„Már évek óta benne volt a levegőben ez az eredmény! Bálintnak nagyon fekszik a match play, és fegyelmezetten betartja a taktikát.  Tavaly harmadik lett, idén pedig sikerült végre győznie. Már az első napi 72 után éreztük, hogy jó formában van. A kör után kicsit dolgoztunk a greeneken, hogy a sebességet megszokjuk és onnantól kezdve szinte hibátlanul játszott. A döntőben is úgy éreztük, bárki is legyen az ellenfél Bálint győzni fog. Nagyon boldogok vagyunk!”

 

Závaczki Bálint (Pannónia Junior Akadémia) útja

Stroke play: T4. 72 ütés

Match play: Raphael Sippel (1 up), Csányi Olivér (4/2), Kötél Bence (5/4)

 

A harmadik helyen az első nap élete legjobbját játszó (-3) felnőtt bajnokunk Csányi Olivér végzett, aki Laurenz Kubint győzte le a bronzcsatában (5/3).

A magyar bajnokság és nyílt bajnokság dobogósai:

1. Závaczki Bálint 2. Kötél Bence 3. Csányi Olivér

 

A női döntőben szintén a rutin győzött. Czernecki Laura derekasan helytállt, ám nem tudta megakadályozni, hogy a tavalyi év után ismét Vadkerti Adél legyen a bajnok:

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megvédeni a címemet. Nem is álmodhattam volna jobb kezdésről Amerikából hazatérve. Az külön öröm, hogy épp itt - ahol annak idején a pályafutásom indult - élhettem át ezt a pillanatot. Ez a győzelem azonban csak az első lépés volt. Két hét múlva, a Magyar Bajnokságon hasonló a céllal állok az elütőre!”

 

Vadkerti Adél (Pannónia Junior Akadémia) útja

Stroke play: 1. 75 ütés

Match play: Földházi – Nagy Zsófia (4 up), Jaczkovics Emma (4/2), Czernecki Laura (3/1)

 

A dobogó legalsó fokáért két nagyon fiatal játékos küzdött: Berkenyei Daniella és Jaczkovics Emma. Újdonsült Magyar Kupa győztesünk imponálóan játszva, magabiztosan nyerte (5/6) meg a bronzmeccset.

A magyar bajnokság és nyílt bajnokság dobogósai:

1. Vadkerti Adél 2. Czernecki Laura 3. Jaczkovics Emma

 

A TELJES EREDMÉNYSOR ITT OLVASHATÓ!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés