Csányi Olivér: Ennél sokkal több van bennem!

Amerikában pallérozódó, 2017-es felnőtt bajnokunk, Csányi Olivér volt szerkesztőségünk vendége, aki őszintén beszélt a Magyar Kupa nehézségeiről és fordulópontjairól, valamint az elmúlt egy évét is értékelte.

Bajnokunk nagyon várta a Magyar Kupát. Mint mindig, a győzelem lebegett a szeme előtt. Bár azt is érezte, nem a legjobb formájában várta az összecsapást, ugyanis az egyetem és a szezon sokat kivett belőle.

„Nem volt egyszerű a beilleszkedés. Új hely, új környezet és egy teljesen más kultúra várt Rocklinban. Időbe telt, mire beleszoktam, de mostanra már úgy érzem, nem is lehetnék jobb helyen! Szeretnék két lábon állni, hiszen bármikor bekövetkezhet egy sajnálatos sérülés. Ebből a szempontból is megtaláltam a második otthonom. A William Jessup University-n a tanulás és a golf remekül megfér egymással, ahol a magas szintű iskolai képzés mellett, színvonalas golfoktatásban részesülök. Az edzőm nagy szaktekintély, ő volt a 180. pro a világon, aki elvégezte PGA Masterst. Emellett rendkívül nyitott személyiség, bármikor leül a csapattagokkal konzultálni. A céljai egyértelműek: profikat akar nevelni belőlünk!”

Kötél Bence másodszor, vagy Csányi Olivér először? Ez volt a kérdés a 29. Magyar Kupa előtt. Arra kerestük a választ együtt, hogy mi történt a pálya hátsó felén, ahová Olivér kilenc szakasszal a vége előtt, csupán 1 ütés hátránnyal fordult a versenyben vezetőtől.

„Ez összetettebb dolog annál, mint hogy csupán a hátsó kilencre fogjam. Mindkét nap kerestem a rövidjátékomat, a chip és a putt ütéseimet. Az igazság az, hogy Amerikában hosszabb pályához, más gyorsaságú greenekhez és break-kekhez kellett alkalmazkodnom. Gyakorlatilag az összes hosszú puttomat (1,5 méteren túl) kihagytam. Ez meg is bosszulta magát a végére, hiszen mindössze 3 ütés hátrányban, csupán a dobogó harmadik helyére állhattam fel. Egy kicsit csalódott vagyok… Be kell valljam, hogy többre vágytam és a győzelemről álmodoztam. Amerikából hazatérve nem is lehetett más célom, minthogy kiegyensúlyozott játékot hozva megmutassam, hogy mennyit fejlődtem. Sajnos ez most nem jött össze, de leszegett fejjel csinálom tovább a dolgom. A hibákon pedig igyekszem dolgozni a következő versenyig. A golf már csak ilyen, nem lehet mindig győzni. Kötél Bence és Bertényi Bence előtt le a kalappal, megérdemelték az első és a második helyet.”

Beszélgetésünk alatt - lassan 21 évesen - elmondta véleményét, hogy hogyan vélekedik a feltörekvő, nála fiatalabbakról:

„Nagyon tehetségesek. Az a rengeteg munka, amit a golfba fektetnek, kezdi meghozni a gyümölcsét. Figyelemre méltó, hogy ennyi idősen, korukat meghazudtolva játszottak. Azt azért hozzátenném, hogy a pálya nekik kedvezett, úgymond rájuk volt tervezve, hiszen a távolságok és a pálya adottságai miatt, a rövid játék nagyon nagy jelentőséggel bírt, ami - be kell, hogy valljam - mostanában az egyik Achilles-sarkamnak mondható. De ez semmit sem von le az érdemeikből, hiszen egy jó játékos, bárhol képes alkalmazkodni. Külön öröm volt, hogy egy flightban voltam velük. Kötél Bencével az első, míg Bertényi Bencével a második napon.”

Természetesen nem kerülhettük meg a caddy kérdést sem, hisz míg az éllovasoknak édesapjuk caddyzett (Bertényi Balázs mindkét napon, Kötél Balázs az utolsó körben), addig Olivér társ nélkül teljesítette a 36 szakaszt.

„A caddy kérdés versenyző függő. Én nem szeretem, ha van mellettem valaki.

Szeretem saját magam húzni a bagemet, vagy vinni a hátamon, mert az idő alatt is, - ha maradt bennem feszültség, vagy netalántán düh az ütésem miatt, - át tudom gondolni, le tudom nyugtatni magam, miközben sétálok a labdámig. Míg ha van mellettem valaki, akkor biztosan beszélgetünk és bennem maradnak azok a feszültségek, amik az ütés közben vagy után, elragadtak. A Magyar Kupán ebből a szempontból is sikerült uralkodnom magamon és talán egyszer, azon az ominózus 12-esen, amikor pechesen a fa alá kerültem, vesztettem el egy kicsit a fejem. De ez volt az egyetlen, bizonyítva, hogy ezen a területen is kezd benőni a fejem lágya.

A két srácnak láthatóan jól jött, hogy édesapjuk cadyzett nekik, de ezen nem is kell csodálkozni, hiszen korukból adódóan kicsit még fogni kell a kezüket. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen akkoriban én is ilyen voltam és egyedül könnyen elvesztettem a kontrolt.”

Majd a közösségi oldalon fellelhető posztokról is elmondta véleményét, amelyek a Magyar Kupával kapcsolatban születtek.

„Játékidő! Talán erről olvastunk a legtöbbször. Valóban igaz az, hogy az nem állapot, hogy valaki több mint 6 órát töltsön a pályán, így abszolút megértem azokat, akik elmentek, mert a családjuk várta őket otthon. A második nap, szinte minden egyes ütésnél várni kellett. Több dolog segíthette volna a játékidő betartását. Az első és legfontosabb talán a bírók felelőssége. Nem a flightok, vagy a szövetség hibája a csúszás, hanem bíróké, mert ők nem tartatták be az időt és nem osztottak ki esetenként büntetést a lassú játék miatt, a barátságtól és a haverságtól függetlenül. Valamint - bár én örültem neki, mert így az utolsó flightba kerülhettem, - nem volt egy szerencsés döntés a négyfős felosztás. Ez az egyik része.

A másik része pedig a pályával kapcsolatos. Fontos lenne, hogy ilyen kiemelt versenyeken, ekkora létszám mellett, a pályát bizonyos helyeken könnyítsük, akár biotop, vagy vízkarókkal annak érdekében, hogy gyorsítsuk vele a játékot. Példaként említhetném az 1-es, illetve a 2-es szakaszt, ahol kiszedték a vízkarókat, így droppolás helyett tee shot volt, ha valaki a vízbe került. Ezek mellett nagyon fontos lenne, hogy mindenki tisztában legyen a szabályokkal és tartsa be őket. Illetve szeretném felhívni a bírók figyelmét, hogy ütésnél jobban odafigyelhetnének a zajokra (telefoncsörgésre és egyéb hangokra), amelyek kizökkenthetik, és mint tudjuk voltak olyan esetek, ahol ki is zökkentették a játékosokat.”

Ezek után Kötél Balázs bejegyzésére is kitért, amivel nem értett egyet.

„Számomra egy kissé felháborító volt a poszt. Úgy vélem a stílusával, a megfogalmazásával sok olyan családot megsértett, akik szintén erőn felül teljesítenek anyagi és mindenféle szempontból. Tudjuk, hogy Magyarországon a golf, főleg a versenysport része, rengeteg időt, pénzt és energiát emészt fel. Nem gondolnám, hogy más családok nem tennének meg mindent a junior gyerekeiért. Nyilván, akik a pálya közelében vannak, könnyebb dolguk van a gyakorlás szempontjából.”

Beszélgetésünk végén pedig azt is megtudtuk, hogy egészen augusztus végéig tartózkodik Magyarországon, így valamennyi kisebb-nagyobb versenyen, beleértve a szövetségi bajnokságokat, ott lesz, aminek nemcsak mi, de minden magyar golfozó felettébb örülhet.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés