Pozitív gondolkodás a közgyűlésen

Május 17-én, csütörtök délelőtt a Magyar Golf Szövetség megtartotta éves rendes közgyűlését a Highland Golf Clubban. A fő napirendi pontok között szerepelt a szövetség 2017. évi szakmai és pénzügyi beszámolója, mérlege és jelentése, valamint a 2018. évi pénzügyi tervének elfogadása. Emellett Dr. Váczi János helyére két új elnökségi tagot is választottak, Závodszky Zoltán és Flesch Tamás személyében, akik a szervezet kommunikációját kívánják erősíteni, ezzel is elősegítve a golf népszerűsítését.

A Magyar Golf Szövetség elnöke, dr. Szivek Norbert felszólalásában reálisan vázolta fel a következő időszakot, szavaiból pozitív kicsengés érződött. Folyatatják a golfozók létszámának növelésére irányuló programokat, valamint az amatőr golf mellett természetesen kiemelten figyelnek a profikra is. Az elnökséggel elszántak abban, hogy magyar golfozó is ott legyen a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokon. Majd elegánsan átadta az MGSZ főtitkárának, Makszin Áronnak a szót, aki nagy bejelentést tett, miszerint júniustól a UPC Golf Channel keretében közvetítik a nagyobb golfversenyeket. Az első ilyen esemény a U.S. Open lesz. Idén még angolul, januártól azonban már magyar kommentárral. Ezzel is szeretnék népszerűsíteni a golfot.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés