„A labda gömbölyű, bármi megtörténhet”

Kötél Bence másodszor, vagy Csányi Olivér először? Ez az általános vélekedés a hétvégi 29. Magyar Kupával kapcsolatban. Hasonló véleményen van a címvédő édesapja, Kötél Balázs is, miszerint a 2017-es felnőtt bajnok lehet fia legnagyobb kihívója. Szerinte a mentális felkészültségen sok múlhat.

„A Magyar Golf Club csapata remek állapotú, játékos-barát pályát bocsátott már a szombati ranglista verseny alkalmával is a golfozók részére. Egy biztos, a jó játék a pályán nem fog múlni a Magyar Kupán” – kezdte beszélgetésünket Kötél Balázs, majd a várakozásaira is kitért.

„Bence nem játszott rosszul a hétvégi megmérettetésen (even par), bár voltak alapvető hibák, amelyek reményeink szerint a Magyar Kupán már nem fordulnak elő, így adott lenne egy ennél is jobb score elérése. A két nap alatt szeretnénk összesítésben 0 alatt játszani. Mint mindenhol, itt is a győzelem a cél!”

Természetesen akadnak szép számban jó játékosok a mezőnyben. A legnagyobb kihívónak Csányi Olivért tartja, aki a múltban már többször bizonyította, hogy képes magas szinten teljesíteni.

„Keveset tudunk Olivér formájáról, de Amerikában sokat fejlődhetett, így Ő is az esélyesek között van. Bár tudjuk, a labda gömbölyű, így bármi megtörténhet. Kíváncsian várjuk a versenyt!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés