Lugosi Tamás emeli a tétet

Lugosi Golf Tour I. fodulója vasárnap Kisorosziban!

„Motiváltabb vagyok, mint valaha - jelentette ki Lugosi Tamás, a 2017-es év profi golfozója. Aki ismeri, tudja, nála ezek nem csupán üres frázisok. - Ki vagyok éhezve arra, hogy újból versenyezzek a hosszas, és sikeres téli felkészülés után. A cél nem lehet más, mint közelebb kerülni az az európai elithez, azaz az European Tourhoz. Tomi magabiztosan nyilatkozott lapunknak:

„Ehhez először is dobogós helyezéseket várok magamtól a Cseh PGA Touron, valamint egy-egy Pro Golf tourral színesítem a versenynaptáram” – kezdte várakozásait.

Érzi, hogy 2018 meghatározó év lehet a pályafutása szempontjából.

„A Magyar Golf Szövetség beválogatott az Olimpiai Csapatába, így jelentős anyagi támogatásra számíthat a csapat. Hálás vagyok a segítségükért és büszke vagyok, hogy ide eljutottam.

Versenyzőként motiváltabb vagyok, mint valaha, hála a jól sikerült téli felkészülésemnek. Idén versenyzési lehetőségeim kibővítésére - kiváló szakemberekkel együttműködve - két oktatási csomagot alakítottam ki. Ezeket az oktatási programokat azoknak dolgoztam ki, akik szeretnék megtapasztalni a felkészülés magasabb szintjét egy versenyszezonban.  

Akit érdekel, megkereshet személyesen, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen!” – tette hozzá Tomi, aki testvérével Balázzsal együtt gőzerővel készül az idei szezonra. 

„Tradícióink megtartása mellett sok újítással is kedveskedünk a golfozóknak. A Lugosi Golf Iskola idén is megrendezi a nagy sikerű és már hagyományos Lugosi Golf Tourt, melynek első fordulója május 6-án Kisorosziban lesz, amire szeretettel várunk minden golfozót!

Sokat gondolkodtunk a télen arról, hogyan lehetne egy szinttel feljebb emelni iskolánkat és képzéseinket. Így született meg a tagsági rendszer ötlete, amely segít még jobban összefogni és kiemelni tanulóinkat, illetve a tagság erősíti a játékosaink közötti kohéziót.

Újdonság továbbá az a szakmai programsorozat, amelyben egyértelmű válaszokat kapnak tanulóink a versenyek alatti táplálkozásról, a sport pszichológiáról, a golfspecifikus erősítésről és még sok másról is a játékhoz kapcsolódóan.

Workshopunkat május 7-én, egy általam rendezett Swing Clinikkel nyitjuk az Academy Golf Klubban 17:30-kor, melyben nem csak golfbemutató lesz, hanem sok, nagyon hasznos edzői instrukcióval is gazdagodhatnak a játékosok. Idén 15 éves verseny rutinommal és 10 éves edzői tapasztalatommal úgy gondolom, nagyon sokat profitálhatnak egy ilyen programból a résztvevők. Golf iskolánk tagjai ingyen látogathatják ezeket a rendezvényeket, külsősöknek a részvétel díja 30.000 Ft.

Megújult és még informatívabb lett honlapunk (www.lugosigolf.hu), ahol szeretettel várjuk a golfozók feliratkozását hírlevelünkre” – nyilatkozta lapunknak Lugosi Tamás.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés