Családtagok, munkatársak, barátok, ismerősök kísérték utolsó útjára Várlaki Imrét, a „KÖNYVEMBERT”, ahogy annak idején az Athenaeum nyomdában kollégái találóan elnevezték. Rövidebben is össze lehetne foglalni a társaságot, amely a sírja körül állt: tisztelői vettek búcsút Imrétől.

Mert aki ismerte, feltétlenül tisztelte benne a jólelkű, tiszta szívű embert, aki oly gyakran és oly önzetlenül segített másoknak.

Várlaki Imre a könyvek bűvöletében élt. Hirdette, hogy a nyomtatott könyv örök, hiszen a világ ma is rendelkezik 500 évesnél idősebb könyvekkel, míg a mai modern adathordozók már rég sehol sem lesznek, amikor a ma nyomtatott könyveket még mindig kézbe vehetik majd a szerencsések.

Ezzel az elhivatottsággal segített megvalósítani minden könyv ötletet, művészi hozzáértéssel segítette világra a műveket. Megszámlálhatatlan könyvespolcon fellelhetők a keze alól kikerült könyvek világszerte, ám egykori köztársasági elnökünk mégis meglepődhetett, amikor Várlaki Imre Folpress nyomdájában készült könyvvel ajándékozták meg Argentínában.

Ezt a nyomtatott szó iránti szenvedélyt számos elismerés, díj, kitüntetés övezte, de Imrét nem ezek az elismerések tették naggyá tisztelői szemében, hanem az embersége.

1996-ban kezdett golfozni, és a golf, az etikett hamar életstílusává vált. Feleségével kezdetben Bükfürdőn töltötték sűrűn a hétvégéket, aztán a szadai otthonától pár percre található gödi pályát rótta szívesen.

Kezdetben oda volt a versengésért is, a gödi pálya bezárása után már csak ritkábban, és szórakozásból járt golfozni.

Sokan úgy tartják, hogy a golf úri sport, és ez a jelző a leghatározottabban érvényes Várlaki Imrére, aki minden helyzetben úriember módjára viselkedett. Bármilyen közösséghez tartozott is, számíthattak segítségére minden vonatkozásban. A sportág iránti szeretet okán a golf szövetség könyvei, a pályák score-kártyái, egyéb kiadványai az ő műhelyének gondozásában jelentek meg.

Imre, miért mentél el ilyen hirtelen?!