Egy korszak véget ért: Czernecki Laura búcsút intett EOHT-nak

A Pannónia Junior Akadémia növendéke teljesítette az utolsó Európai Olimpiai Reménységek Tornáját, mégpedig az ötödiket. Kíváncsiak voltunk Lara minként látta saját és a lány csapat teljesítményét.

HG Milyen érzéssel, emlékkel tértél haza?

- A stroke napon nagyon jól ment, büszke vagyok az aznapi eredményemre (78 ütés). Valahogy úgy éreztem, nem tudok hibázni és játék közben észrevettem, hogy okosabban döntök bizonyos szituációkban, mint eddig. A csapat összetartó volt, szurkoltunk egymásnak. A kisebbek is megtettek minden tőlük telhetőt.

Rolanddal és Kristóffal kijöttünk, rengeteget segítettek, támogattak minket. Sőt előfordult olyan is, hogy hogy jobban izgultak, mint mi. Külön nagyon szép emlék számomra, hogy gondoltak rám és meglepetek egy torával születésnapom alkalmából. Új barátokat is szereztem, egyikük az ellenfelem is volt.

Mindent egybevetve, nagyon emlékezetes verseny volt. Próbáltam kiélvezni és ez sikerült is, ennek nagyon örülök. Nagyon jól ütöttem a labdát, többször is közel voltam, hogy a nálam erősebb ellenfelemet legyőzzem.

HG Olyan nagyszerű csapattársaid voltak, mint Lajtai-Rózsa Csilla, Briglovics Boróka vagy Vadkerti Adél. Gondolom nagy hatással voltak rád. Melyik EOHT-ra emlékszel vissza a legszívesebben?

- A legkedvesebb EOHT emlékként a 2016 és a 2017-es tornák között vacilláltam, hiszen a 2016-os sikeres emlékként él a fejemben, viszont 2017-ben éreztem magam talán a legjobban. A legemlékezetesebb EOHT-nak is ez utóbbit tartom, az extrém körülmények (hószakadás) miatt.

Emellett természetesen szép emlékként él bennem első EOHT-om is, ahol Rózsa Csillával, Vadkerti Adéllal és Briglovics Borival lehettem egy csapatban. Hihetetlenül sokat tanultam tőlük. Kiskoromban leginkább Csicsire néztem fel, ő volt a példaképem és volt is lehetőségem sokat játszani és gyakorolni vele. Adélra ugyan később, de ugyanúgy felnéztem és nagyon megkedveltem, céljait tekintve talán ő most a követendő példa. Borival Cipruson is voltunk együtt edzőtáborban, és emlékszem, hogy ott mindig azon gondolkodtam, hogy olyan „Boris" ütést akarok.

Összességében velük egy csapatban játszani és elnyerni a második helyet az EOHT-on egy csoda volt számomra, még úgy is, hogy nem fogtam fel ennek a jelentőségét, nem gondoltam bele, hogy mikor ők kiöregednek, már egy „gyengébb”, de mindenképpen kevésbé tapasztalt csapat leszünk, kevesebb sikerrel.

HG Mi lesz ez után, milyen tervekkel készülsz a szezon hátralévő részében a válogatottban, illetve egyéniben?

- Az idei szezon központjában az olyan versenyeken való szereplés lenne, amelyek nemzetközi szinten is figyelemre tartanak számot.  Minél több dobogós helyezést szeretnék begyűjteni. A handicap-emet is csökkenteni szeretném. A Young Mastersre és az Openre is kvalifikáltatni szeretném magam. Emellett nyár elején leteszem a TOEFL nyelvvizsgát, ami szintén nagy próbatétel nekem.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés