Visszatért Ciprusra a Lehoczky család

Március végén - ugyan félig tervezetten, - de mégis "last minute" módon, Lehoczky Gáborék visszatértek Ciprusra néhány napra, ahol Fanni, klubtársával, Árminnal tudott gyakorolni, játszani. Az edzőtábor egy kis meglepetésversennyel ért véget a helyi juniorokkal.

 „Minden nap a range-en kezdtünk, chip, pitch, putt gyakorlással kezdődött, majd a vasakkal, driverrel fejeztük be. Ezt követte a 18 lyukas pályajáték. Az utolsó nap is ez volt a terv, de miután éppen ekkor tartották a szokásos junior klubversenyt, beneveztünk rá! Fanni vendégként indulhatott az első flight-ban.

A helyi angol PGA pro fiával és egy másik junior fiúval vágtak neki a versenynek. Az előbbi -4 hcp-vel az utóbbi -20 hcp-vel indult. Minden flight-tal egy kísérő is ment, a miénkkel egy -3-as hcp-s úriember. Nagyon korrekten, a szabályokat maximálisan ismerő és kihasználó módon segítette a játékosokat. Minden mozdulatukat figyelte, kezelte a zászlót, emellett vezette a scorokat is, majd a végén az egyeztetésnél összevette a játékosok által vezetett score-okkal.

Nagy élmény volt. Igaz, az időjárás kicsit megviccelte a játékosokat, 25-30 km/órás szembe szél fújt végig az első 9-en, ráadásul ez a nehezebb, furmányosabb része is a pályának. Azért volt itt is néhány par, birdie is 'chip in one' formájában, de néhány vesztett labda is...

A hátsó 9 szélesebb, könnyebben játszható szakaszokból áll, itt meg is lett a 40-es score a 9 lyukon úgy, hogy benne maradt két 10 cm-es putt és egy elhibázott homokütés is. Összességében hcp felett játszott, mint sokan mások ezen a napon, - de ez nem mentség.

Az eredményhirdetést sajnos már nem tudtuk megvárni, mert nagy tempóval indultunk a repülőtérre... Az eredményeket utólag visszanézve bruttóban a 3. helyen végzett Fanni egy -4 és egy -6 hcp-s játékos mögött...

Összességében egy nagyon jó erőpróba volt a négy nap. Fanni kipróbálhatta magát, hogy mennyire bírja az ilyen jellegű terhelést. Jól vizsgázott, bár a 3. nap egy kicsit fordulópont volt, mind fáradtság, mind az erőnlét szempontjából. Ebbe valószínűleg a negyedik napra erős széllel érkező előzetes fronthatás is belejátszott egy kicsit.

Sikeresnek, hasznosnak ítélem meg az edzőtábort, várjuk a golfszezont!” – számolt be Lehoczky Gábor a bejegyzésében.

 

Örömmel jelenthetjük be, hogy elindult vadiúj Youtube csatornánk a "Hungarian Golf Channel”, melyen a jövőben rengeteg hasznos és érdekes videóval találkozhattok. Iratkozz fel, nyomj egy lájkot, oszd meg a videókat és merülj el a HG Channel különleges világába!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés