Sűrűsödik a mezőny

Lebonyolították az idei első Footgolf Match Play League fordulót a Kisorosziban található Magyar Golf Club pályáján. A negyedik játéknapot követően sűrűsödnek az élmezőnyök, ligánként már csak egy-egy veretlen játékos maradt.

 

Az A ligában már csak Bacskai Bence bír száz százalékos mérleggel. A 4. fordulóban Papp Péterrel mérkőzött, és öt szakasz után már 3-0-ra vezetett. Papp a 9. szakaszon szerezte első győzelmét, amire Bacskai kettővel válaszolt, és hat lyukkal a vége előtt már 5-1-re ment. Innen már csak Papp szerzett pontot, de ez csak a különbség minimalizálására volt elég. A játéknap előtt Flink János volt még veretlen. Jól is kezdte a Gelencsér Gábor elleni találkozót, három szakasz után 2-0-ra meglépett, de a „félidőben” már 3-2 volt Gelencsérnek, aki elhúzni nem tudott, két szakasszal a vége előtt 5-5-re álltak. A 18. etapot Gelencsér 5, Flink 6 lövéssel abszolválta, ami előbbi győzelmét jelentette. A Czirbus TamásSimonyi Gábor mérkőzést előbbi kezdte jobban, 2-0-ra vezetett öt szakaszt követően. Simonyi a nyolcason tudott először kevesebb rúgásból szakaszt befejezni, minimális hátrányát végül a 12-esen dolgozta le (3-3). Czirbus azonban megnyerte a 14. és 15. lyukat, amire már csak egy válasza volt Simonyinak, ezzel Czirbus megszerezte első győzelmét a sorozatban. Balázsi Csaba hamar eldöntötte a Kókai Ferenc elleni összecsapást. Nyerte az első két szakaszt, féltávnál 5-0-ra vezetett, Kókai 6-0 után a 13. lyuknál volt először jobb, Balázsi végül 8-2-re nyert, Kókai továbbra is vár első match play sikerére. Podusil György győztesként könyvelheti el a negyedik fordulót, miután Lengyel Béla nem tudott kiállni ellene a megbeszélt időpontban.

A B ligában Bogár Krisztián az egyetlen száz százalékos játékos. Cziffra Zoltán próbálta rontani a mérlegét a negyedik fordulóban, és sokáig úgy tűnt, erre meg is lesz minden sansza. Kilenc szakasz lejátszása után 1-1 állt a képzeletbeli eredményjelzőn, ami után viszont az éllovas hat szakaszból négyet is megnyert (5-1 hárommal a vége előtt), amivel el is döntötte a győztes kilétét, végül Bogár 6-2-re győzött. Sain Antal jött fel a második helyre Pap Ferenc legyőzésével a másodosztályban. Utóbbi ragadta magához a kezdeményezést, és 2-0-ra, majd féltávnál 4-2-re is vezetett. Sain a 12-esen utolérte, a 13-ason már ő vezetett 5-4-re, amit Pap azonnal kiegyenlített. A 16. és 18. lyukat azonban Sain nyerte és 7-5-ös sikerével elvette Pap veretlenségét és meg is előzte a tabellán. Hinora Ferenc izgalmas derbit játszott Albert Lászlóval. Hinora szerezte az első pontot, Albert hamar fordított, a 7. szakasz után már 4-1-re vezetett, de riválisa négyet nyerve zsinórban 5-4-re visszavette a fórt. Volt még fordulat meccsben, Albert megnyerve a 13. és 14. lyukat ismét fordított, a következő kettőt viszont Hinora hozta, 7-6-os előnyét pedig már megtartotta az utolsó két szakaszon. A forduló előtt győzelem nélkül álló Mayer Zoltán elsöprő lendülettel kezdett Kálló István ellen, az első tíz szakaszból hetet megnyerve 7-0-ra vezetett. Kálló a 11-esen szerezte első győzelmét, mivel azonban a következő kettőt is Mayer nyerte, el is dőlt a találkozó. Utóbbi végül 9-3-ra diadalmaskodott. Sokáig fej-fej mellett haladt a Nagy BalázsTakács Attila mérkőzés. A 2-2-es fordulást követően Nagy hamar ellépett 5-2-re, két szakasszal a vége előtt pedig már 7-2-re is ment, Takács a 18-ason tudott csak szépíteni (7-3).

A C ligában a forduló előtt Varga Gábor mérlege volt csak makulátlan, ami meg is maradt, mivel ő volt az aktuális szabadnapos. Bodócs András és Lévai Richárd nem tudott meccsnapot találni, a szabályok értelmében mind a ketten vereséggel kellett, hogy elkönyveljék a fordulót. Zakar János a forduló nyertese, Varró Jenő legyőzésével feljött a második helyre. Pedig nem így indult a mérkőzés, Varró három etapot követően már 2-0-ra vezetett, és még „félidőben” is 3-2-re nála volt az előny. Tizenegy szakasz lejátszása után már 4-2-re ment, de ekkor Zakar begyújtotta a rakétákat. A következő három szakaszon nyerve fordított, amit Varró azonnal egalizált. A találkozó az utolsó szakaszon dőlt el, Zakar két rúgással is jobb volt a 18-ason, 6-5-re megnyerve a rangadót. Sipőcz Béla remekül nyitott a Becsei András elleni mérkőzésen, nyolc lyuk után 4-0-ra, tíz után 5-1-re vezetett. Becsei tudott váltani, és három szakasszal a vége előtt már csak egy volt a hátránya (6-5), az utolsó pályának is minimális különbséggel futottak neki. Becsei nem tudott egyenlíteni, sőt, Sipőcz meg is nyerte azt, végül 8-6-ra győzve. Ujszászi Balázs első sikerének örülhetett Bőhm Zoltán bánatára. Ujszászi már az elején meglógott, öt szakasz után 3-0-ra, kilenc után 5-2-re vezetett. Ez az állás a 15. lyukig nem is változott, amikor Bőhm feljött kettőre, de az utolsó három szakaszon csak Ujszászi tudott szakaszt nyerni (kettőt is), 7-3-ra megnyerve a találkozót.

A sorozat az ötödik fordulóval már kedden folytatódik.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés