„Törökország a szívem csücske!”

Hideg Jánosról nyugodtan mondhatjuk, hogy a 2017-es év egyik meglepetés embere volt, hiszen egy-egy bajnokság alkalmával sikerült borsot törnie a „nagyok” orra alá. Nem rejtette véka alá, hogy valami hasonlóan kiemelkedőre készül az idei szezonban is. Ezt vetíti elő a törökországi a Dibusz László által szervezett törökországi verseny is, melynek keretében Kovács Tamással, Kovács Gergővel és Molnár Piroskával karöltve elhódította a Geotech Golf Kupát.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Törökországról. A hangulat, a szervezés és a körítés a fantasztikus wellness részleggel együtt lenyűgöző volt. Immáron kilencedik alkalommal vettem részt a versenyen és azt kell, hogy mondjam, ez volt eddig a legjobb helyszín! Egyedül nekem egy kis intimitás hiányzott a csapattal, ugyanis akkora volt a nyüzsi a hotelben, hogy sokszor úgy kellett vadászni a vacsora után a helyet. Ennek ellenére minden rendben volt, de az is lehet, csak az öregségemből adódik mindez” – tette hozzá mosolyogva a tatai golfozó.

Hideg János a saját játékát és teljesítményét is értékelte beszélgetésünk során.

„Nekem szélben nem megy! Az idő végig remek volt, azonban volt két nap, amikor feltámadt a szél és ez sajnos eredményeimen is megmutatkozott: 86, 97, 101, 86. Ezen a területen kell leginkább dolgoznom. Szezonra az a célom, hogy újra a single HCP-sek (jelenleg 10,5) táborába tartozzak és bebizonyítsam, hogy a tavalyi remeklésem nem egyszeri alkalom volt” – zárta lelkesen.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés