„Bükön van jövője a golfnak!”

Wilheim Istvánnal, a büki Greenfield Golf Club head projával beszélgettünk, aki visszatérését követően sikeresen beindította a junior programot, melynek keretében egy igazi tálentumra is lelt. Véleménye szerint, Árpika néhány éven belül a single hcp-sek táborába tartozhat. Olyan, mintha golfütővel a kezében született volna!

„Remek szezont zártunk!  A klub segítségével egy olyan tehetség programot sikerült beindítanunk, melynek már 8 állandó tagja van és - Magyarországon egyedülálló módon - a gyerkőcök ingyenes oktatásban részesülnek hetente kétszer két órában, plusz a hétvégi feladatok.  Természetesen a cél, hogy a jövőben minél több tehetséget neveljünk ki, ami már hagyomány a büki klubban. Elég csak Böndicz Gergőt, Baranyai Robit, vagy Skripek Ricsit említenem a jelenlegi edzők közül, emellett számos játékos nálunk fogott ütőt a kezébe először. Ezt az utat kívánjuk folytatni!

Nagy öröm, hogy sikerült visszaszerezni a bizalmat és a kiszámíthatóságot az iskolákkal, melynek köszönhetően öt osztály, közel 150 tanulója látogatott ki a büki pályára és ismerkedett meg a golffal. A nyári junior tábor pedig telt házas volt és itt három új tehetséget is találtam: két lányt és egy fiút. Közülük a 11 éves Árpi, remek adottságokkal rendelkezik és roppant tehetséges. Ezt bizonyítva 14-re le is vitte a hcp-jét, ráadásul az Országos Ifjúsági Felmérő Versenyen korcsoportjában győzhetett is volna, de az utolsó lyukat elizgulta, így hatot puttolt. Ennek eredményeként a negyedik helyen zárt. Nagy jövőt jósolok neki!

Emellett idén, ehhez kapcsolódóan elindítottunk egy jótékonysági golfprogramot, amely kifejezetten a hátrányos helyzetben lévő gyerekek segítését célozta meg.”

HG Hogyan teljesítettek tanítványaid a Junior Touron?

WI A gyerekek még nem voltak azon a szinten, hogy ez megvalósulhasson. Jövőre azonban csatlakozunk a szövetség Kosár Programjához. A Birdland Golf Club stabilan 4-5 gyerekkel képviseltetni fogja magát a Junior Tour állomásain. Bükön van jövője a golfnak! A junior programunk főleg a Sopron, Sárvár és Szombathely régióra koncentrálódik. A juniorok mellett más korcsoportra is koncentrálunk. Ezért igyekszünk minél több helyen ott lenni, valamint az oktatási árainkat is csökkenteni. 

Reményeink szerint a pálya is bővülni és fejlődni fog az új tulajdonossal!

HG Mi a programod télen?

WI Kihasználom a téli időszakot és a családomra fordítom az időt, mivel a szezon alatt igen kevés jutott nekik belőlem. Nagyon büszke vagyok rájuk! Marcell fiam szépen fejlődik és igyekszem minél többet vele lenni. Számomra ők a legfontosabbak!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés