Indul az Indoor Golf szezon!

Idén már 5. éve várja a golfozókat a Sárkány Indoor Golf Center.

 

Mikor indul és lesznek-e idén is újdonságok, kérdeztük Lehoczky Gábort a centrum üzemeltetőjét.

Tulajdonképpen mi egész évben nyitva vagyunk, de igen, a már hagyományos nyílt nappal indul az idei szezonunk is. Mint minden évben, most is szeretettel és kitűnő lehetőségekkel várjuk a télen gyakorolni vágyókat.

 

Az előző szezonban beszerzett új szőnyegek, labdák mindenki megelégedésére szolgáltak, most is kitűnő állapotban vannak.

Az elmúlt szezonban már debütált új Skytrak launch monitorunk is kiállta a próbát.

Azóta jelentős szoftverfejlesztéseken esett át, mára már igazán kinőtte magát, finomítottak a szoftveren, a grafikus megjelenésen...

Az ősszel valódi range körülmények között is ki lett próbálva, aki tesztelte, azokat meggyőzte, hogy tényleg a valós távolságokat, irányokat mutatja. A mai napig az egyik legInnovatív eszközként tartják számon a szakmai fórumokon.

Idén is újabb programok érkeztek hozzá, nagyon ötletes Nearest to Pin, Target Golf és a Game Improvement program mellett a Bag mapping, amellyel látványosan dokumentálni lehet az ütőinkkel elérhető távolságokat. Szenzációsan követi, elemzi és dokumentálja is a várható fejlődést.

A méltán népszerű E6 program kínál további gyakorlási lehetőségeket, chip, pitch, target range, driving range és egy nagyszerű 18 lyukas pályát is.

Stableford, stroke play, texas scramble, match play és még sok más játékformában lehet majd rajta játszani. Érdemes lesz kipróbálni aki a valósághű eredményre kíváncsi..

Változott valami a nyitva tartásban?

Nem, a tagjainknak továbbra is szinte éjjel nappal nyitva áll, hiszen egyedi beléptető rendszerünknek köszönhetően a hét minden napján reggel 07-től este akár 11-ig is maradhatnak gyakorolni, játszani.

Lesznek idén is nyílt napok, versenyek, programok?

Természetesen lesznek egyes és sorozatversenyek, illetve az új gép programjait használva, még több challenge és skill verseny is lesz, mindjárt a nyílt napon is, ahol további értékes pontokat lehet majd szerezni, csak a nyílt napokon begyűjthető extra bónusz pontok mellé. Az előzetes megbeszélések szerint a Golf Sztár Gála idén is nálunk folytatja majd a téli sorozatát, ahogyan az előző években is.

Már most novemberben kezdünk és minden hónapban lesz egy közös rendezvényünk.

Híres vagy a téli szimulátoros oktatásról, felkészítésről, idén is lesznek tanfolyamok?

Igen, vallom, hogy a téli nyugodtabb időszak kitűnően alkalmas arra, hogy a swinget rendbe tegyük alakítsuk, stabilabbá tegyük ha kell, változtassunk rajta és még idő is bőven jut arra, hogy begyakoroljuk. Így lesz teljes a téli felkészülési időszak. A szimulátoron kívül 3D-s swingelemző és hagyományos videó képelemző program is segít a hibák feltárásában, kijavításában, mindezt kedvező áron a téli tanfolyam keretén belül. A thaiföldi Wilding Performance Centerben megszerzett ilyen irányú tudásom, amely 15 év tapasztalatát foglalja össze, szívesen adom át a tanítványaimnak.

Már csak két kérdés maradt, hogyan lehet itt valaki tag és hol lehet jelentkezni a tanfolyamra?

A legkönnyebb a legközelebbi nyílt napon regisztrálni, amely a következő hét végén lesz

2017 11.11-12.-án 10-18-ig.

Ha nem a nyílt napon regisztrál valaki, akkor használhatja a klub meghívásos rendszerét amely úgy  működik, hogy bármely tag tud küldeni egy meghívót, amelyet kitöltve visszaküld a jelentkező, majd a klub vezetőségének kell jóváhagynia a jelentkezését. Ezután a recepción a 29-es épületben tudja a belépő chip-kártyáját felvenni.

Szívesen segítek bárkinek, aki a telefonszámomon hív: 06309418048, illetve a weblapomon keresztül, elég csak a nevemet beírni: Lehoczky Gábor golf - itt rengeteg információt találnak rólam, az oktatásról és a centrumról is.

Találkozunk a nyílt napokon!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés