Hideg Dani számvetése

Még lehet jelentkezni a törökországi edzőtáborba!

Lassan a 25. születésnapját ünnepli fiatal pro-nk, Hideg Dániel. Egy röpke kávéra ugrott be szerkesztőségünkbe és, ha már itt járt, megkérdeztük idei szezonjáról.

HG Hogy érzed magad lassan negyed évszázadosan?

HD Remekül! Bizony-bizony a 25 év már nem kevés! –nevet fel. Nagyon jó és fárasztó szezonon vagyok túl. 3 helyen is helyt kellett állnom idén és a barátnőmet még nem is említettem. A viccet félretéve soha rosszabb idényt!

Sűrű heteim voltak, ugyanis hét elején (kedden és szerdán) Trnavan-ban Pozsony mellett, míg csütörtöktől vasárnapig a klubomban, az Airport Golf Club-ban dolgoztam, és ha időm engedte St.Lőrincen is oktattam, ami mindig a szívem csücske marad!

HG Milyen volt a szlovákiai szezonod?

HD Pozitív évet zártunk, ugyanis ismét sikerült növelnünk a tagok számát. Ami érdekes, hogy idén összesen 60 db pályaalkalmasságink volt, amiből 50-en tagságot is váltottak, ami nagyszerű!

Másrészt, el kell mondjam, hogy nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, hiszen minden golfedző célja, hogy új tehetségeket fedezzen fel és neveljen ki. Rebeka Očadlíkova és Tamas Krištof nagyszerűen teljesítettek, megnyerték saját kategóriájukat az US Kids Golf Tour-on. Mellettük 30 gyerek is versenyzett a sorozatban, akik bár összesítésben dobogóra nem állhattak, de az egyes fordulókról számos éremmel térhettek haza és ezáltal méltón képviselték a Trnavan és az Airport Golf Club-ot.

HG Mit csináltok másként ott, mint itthon?

HDSzlovákiában létezik egy „zöldkártya” nevezetű rendszer, amely nagyjából a magyarországi pályaalkalmassági vizsgának felel meg. A lényege, hogy minden golfozónak el kell végeznie egy kezdő kurzust, ami 12 óra oktatásból áll, és a végén vizsgát tesznek a játékosok. Amint ez sikerült, bekerülnek abba a központi számítógépes rendszerbe, amely minden pályán elérhető, és csak ez alapján kaphatnak greenfee-t. Ha nincs meg ez a vizsga, nem mehetnek játszani a pályára! Ezt nagyon szigorúan is veszik, kvázi „rákényszerítenek” arra, hogy muszáj megcsinálnod.  Ez összesen 80 ezer forintba kerül.

HG Hogyan próbáljátok bevonzani az új klubtagokat?

HD A fiatalok a kulcs! Ha sikerül őket megszólítanunk, akkor a szülők is automatikusan elkezdenek játszani. Másrészt a már említett „zöldkártya” rendszer önmaga generálja az új tagokat. Ami nagyon fontos, hogy itt nem az edző feladata behozni az új tagokat, gyerekeket, hanem a klubok marketingeseié!

Másrészről számos rendezvényt szervezünk kint a pályán, ami kimondottan a klubtagoknak szól, ahova elhozhatják barátaikat, ismerőseiket. Beszélhetünk itt koncertekről, közös bográcsozásról, vagy szülinapi bulikról. Például az egyik ilyen alkalmon, akik részt vettek, 50 %-os engedményt kaptak a pályaalkalmassági vizsga árából. Nem az a klub célja, hogy lehúzza a játékosokat, hanem hogy megfogja őket, ami nagyon fontos!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés