Golfiesta Tour is véget ért

Több szempontból is különleges versenyt zárt a Golfiesta SE, ugyanis a hétvégén, a Magyar Golf Club-ban megtartott esemény volt a sorozat utolsó, V. állomása, valamint szinte napra pontosan 5 évvel ezelőtt született meg az egyesület Csikós Gábor és felesége közreműködésével. Azóta több magas színvonalú sikeres rendezvényekkel és társasági eseményekkel voltak jelen a hazai golféletben.Ezt az idén megrendezett versenyek népszerűsége is hűen tükrözi. A versenysorozat és a klubnapok, lehetőséget adtak egy igazán jó közösség formálódására –erről már maga az elnök, Csikós Gábor nyilatkozott, aki mindenkinek megköszönte a részvételt és a felajánlásokat. Végül hozzátette: a záró buli még hátra van!

 „A szombati nap hűen tükrözte a Golfiesta filozófiáját. Nincs is annál nagyobb öröm, mikor mosolygós és elégedett arcokat látsz a golfpályán, akik egyszerűen élvezik a golfot, miközben öntik magukból a jobbnál jobb sztorikat. Ez volt a zár óforduló alkalmával is. Annak idején ezért is kezdtük el a Golfiestát, és jó látni, hogy a munkánk gyümölcse kezd beérni, amelyet a sok-sok pozitív visszajelzés, no meg a résztvevők száma is hűen tükröz.

A vasárnapi esemény alkalmával is, számos verseny volt a különböző pályákon Magyarországon, mégis nagy volt az érdeklődés a záró fordulóra is. Ahogy megszokhatták a résztvevők idén, szinte senki nem ment haza üres kézzel, köszönhetően a szezon elején bevezettet újdonságnak, az igazságosabb értékelő rendszernek. A középpontban jövőre is a kötetlen, jó hangulat, a tagok közti baráti viszony és egymás megismerése áll, valamint nyitás az új tagok felé.

 

Golfiesta Se eredményei V. forduló

Bruttó I.: Jaczkovics Emma Éva

Nettó Junior I-II-III.: Krug Izabella, Koharek Anna, Stern Lea Sára

Nettó A I.-II.-III.: Székely Tamás, Mujahid Tamás, Magyar Tibor

Nettó B I.-II.-III.: Ifjú György, Barabás Tibor, Hodina Péter

Nettó C I.-II.-III.: Csikós Kinga, Varga Bálint, Sagyibó Viktor

Nettó D I.-II.-III.: Koharekné Orbán Éva, Kovács Kornél, Bujdosó Gábor

 

A Golfiesta lelkes csapata a szezont is méltóképpen búcsúztatja. November 24-én a Moments Hotel Budapestben rendezzük meg tradicionális  záróeseményüket. A tagok és családjaik egy kellemes vacsora mellett gyűlnek egybe, ahol sor kerül az ünnepélyes eredményhirdetésre, valamint az ajándékok, nyeremények átadására.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés