Tisztelgés Fehér Tibor emléke előtt

Fehér Tibort nemcsak a Magyar Senior Golfozók Társaságának elnökeként, de jó barátunkként és sporttársunkként is ismertük. Mindannyian megláttuk személyében a példaképet, hiszen az élet bármely területéről is esett szó, támogatására mindig számíthattunk. Adózzunk minél többen a nagysága előtt és tegyük tiszteletünket a nevével fémjelzett, Szenior Ősz évadzáró ranglista versenyen, amelyet szeptember 27-én, szerdán rendeznek a Zalacsányban található Zala Springs Golf Resort-ban.

Fehér Tibor a magyar golf egyik meghatározó alakja volt. 1997-ben választották be a Magyar Golf Szövetség elnökségébe, majd 2003-tól megszakítás nélkül a Magyar Senior Golfozók Társaságának elnöke volt. Tekintélye alapjaiban határozta meg a senior golfozók működését és felemelkedését. Ezt az életutat dicséri, hogy 2014-ben beválasztották a Magyar Golf Hírességek Csarnokába. A magyar golf népszerűsítése mellett nemzetközi tekintélynek is örvendett. Az Eb-ken, a Monarchia Kupákon és a mellettük megrendezett konferenciákon alakja meghatározó volt.

A magyar golf népszerűsítése a szívügye volt. Személyében egy halk szavú, a békét és a párbeszédet kereső vezetőt tiszteltünk, aki hitt a kompromisszumos megoldásokban. Finom ízlésében és eleganciájában az általa képviselt nyugalom az élet minden területén megmutatkozott.

Emlékezzünk tehát szeptember 27-én, Fehér Tiborra, barátunkra, golfozó társunkra és családtagunkra!

 

Fontos tudni!

Nevezni legkésőbb a Szenior Ősz évadzáró ranglista versenyre egészen szeptember 25. (hétfő) 19 óráig, kizárólag a mellékelt nevezési lap visszaküldésével (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) lehet.

A nevezési lapot ITT töltheti le!

A versenykiírás ITT érhető el!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés