Lugosi dobogó ismeretlen vizeken

Lugosi Tamás sikerétől hangos a hazai golfélet, hiszen a pódium harmadik fokára állhatott fel a Szlovák Profi Golf Bajnokságon. Eredményével, újabb nemzetközi dobogót ünnepelhetett. Teljesítményéről mindent elmond, hogy -4-es összesített score-ral érdemelte ki a bronz pozíciót, amellyel tovább szaporította jó eredményeinek sorát. De hallgassuk magát a főszereplőt: Lugosi Tomit!

Igazi ugrás volt az ismeretlenbe a torna számomra, ugyanis a szakadó eső miatt a gyakorlónap törlésre került. Ekkor még nem tudhattuk, hogy a vízbe, vagy a betonba landolunk majd. Jelentem az ugrás jól sikerült! Segítségemre volt testvérem, Lugosi Balázs, aki caddyzett nekem a 36 szakaszos verseny során.

Tökéletes tervezésű pályán játszottunk, amelyet remekül lehetett "olvasni" és a legtöbb szakaszon egyértelműen kirajzolódott, hogy mit, hova lehet ütni.

Már az első nap sikerült felvennem a ritmust, hiszen a 12. lyuk után -4-ben álltam, de sajnos a végére becsúszott egy pár bogey, így a vége -2-lett.

A következő napon rá tudtam tenni még egy lapáttal! A 14. szakaszt követően -5-ben álltam, de sajnos a végjáték ismét döcögősre sikerült, ráadásul az utolsó lyukon ütött dupla bogey sem mutatott jól a score-kártyámon.

Ennek ellenére boldog vagyok és bár hagytam néhány ütést a pályán, úgy gondolom a -4-gyel nem lehetek elégedetlen, főleg annak fényében, hogy az elmúlt négy versenyköröm összesítése, -10, ami mindenképpen bíztató a jövőre nézve!

Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam a verseny során. Köszönöm mindenkinek a biztatást!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés