„Büszke vagyok a csapatra”

Szigeti Csaba, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a hazai rendezésű Divízió II-es Csapat Európa-bajnokság után. Elmondása szerint teljesítették az előre kitűzött célokat és büszke a csapatára, hiszen az utolsó pillanatig szívvel-lélekkel küzdöttek.

„Összességében teljesítettük az elvárásokat. Azt mondtam a torna előtt is, hogy ha ebben az erős mezőnyben sikerülne két csapatot megelőznünk elégedettek lehetünk. Ezt elértük! Jelenleg ez a realitás!

 A stroke play napok is rendbe voltak. A tervünk az volt, hogy hozzuk a +25-ös átlagot. Az első körben +30-cal végzetünk Luxemburgot megelőzve közel a Lengyelországhoz. Ám egy ilyen rangos tornán érződött a srácokon a feszültség és a nyomás, emiatt érthető, ha néhány ütés benne maradt.

A második napon a nagy szél nehezítette a játékot, ami nem csak a mieinknek, de a legjobbaknak is fejtörést okozott. Ez természetesen a score-okban is megmutatkozott.

Nagyon fontos volt azonban az első match play körben, a Luxemburg elleni győzelem, az önbizalom szempontjából, hiszen tudtuk, ennél csak nehezebb ellenféllel találkozunk a későbbiekben Az esélyesebb Szlovénia nagy falatnak bizonyult, ám a fiúk kitartásból jelesre vizsgáztak.  Szoros küzdelemben sikerült győznünk, ugyanis Horváth Marcell a 21. szakaszon play off-ban felezett, míg a születésnapos Szeberényi Máté a 19. szakaszon, a Csiki Péter –Tóth Janó páros a 18. szakaszon, és Csányi Olivér, viszonylag simán, a 15. szakaszon nyert. Büszke vagyok a csapatra és az elért 7. hellyel Magyarország jövőre ismét a Divízió II-es Csapat Európa-bajnokságán fog indulni.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés