Fiaink, mintha vért ittak volna

Bravúros győzelem és 7. hely a Divízió II-es Csapat Európa-bajnokságon

A negyedik és egyben utolsó napon is kiválóan előkészített pálya várta a játékosokat, ahol váltakozó erősségű széllel is számolniuk kellett.  A magyar csapat egy luxemburgi győzelemmel és egy szlovénokkal szembeni vereséggel a háta mögött várhatta az utolsó ütközetet, melyet Szlovákia ellen vívott a hetedik helyért. Az már korábban eldőlt, hogy a torna 9. helyezettje, Luxemburg.

A fiúk motiváltan léptek pályára a fináléban, ami meg is látszott az eredményeken, ugyanis nemzeti csapatunk fél távnál vezetett (3:2), sőt a 13. szakasz után is jól tartották magukat a papíron erősebbnek számító Szlovákia ellen. Így tehát nagy volt az izgalom, hogy a minimális előnyt sikerül-e megtartaniuk az utolsó etapban. A magyar válogatott azonban, mert nagyot álmodni és 3,5:1,5-es bravúros győzelem lett a vége, méltóképp megünnepelve Szeberényi Máté csapatkapitány 26. születésnapját, aki a rájátszásban, a 19. lyukon győzött.

Összegzésként sajnálhatjuk, hogy a torna a mai nappal véget ért, ugyanis a fináléban bizonyították, hogy igen is képesek győzni az esélyesebb csapat ellen is. A célt tehát elértük, ugyanis a 7. hellyel Magyarország jövőre ismét a Divízió II-es Csapat Európa-bajnokságon fog indulni.

Az alsóház győztese, azaz az 5. helyezett Lengyelország csapata lett. További sorrend:

6. Szlovénia, 7. Magyarország, 8.Szlovákia, 9. Luxemburg.

A torna Finnország győzelmével zárult az Amatőr Férfi Divízió II-es Csapat Európa-bajnokságon, miután a döntőben 5,5:1,5–re múlta felül Portugália válogatottját. A harmadik helyet Hollandia szerezte meg Szerbiát legyőzve (5:2). A jövő évi Csapat Európa-bajnokságra ennek értelmében Finnország, Portugália és Hollandia kvalifikálta magát.

Teljes EREDMÉNYSOR ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés