Pop György: „Nekem a fiam az edzőm”

Pop György László nagyon boldog, hogy a hétvégén a fia is és ő is kategória győztesek lettek egy olyan patinás versenyen, mint a Herend Kupa. A zirci pálya kiválóan elő volt készítve. Bár a Magyar Golf Club játékosát - egy kisebb adminisztrációs hiba miatt - csak két nappal később hirdették ki győztesnek, ez nem vette el az örömét. Felnőtt golfozónk két éve űzi a játékot. A golf a kikapcsolódást és a nyugalom szigetét jelenti neki.

„Már az egész családomat megfertőzte a golf. A fiam, Pop György Botond 8 éve játszik. Ő Lugosi Balázstól, mi pedig tőle veszünk leckéket. Feleségem egyelőre lelkesen gyakorol, de még nem versenyez.

Fiam emellett a tanulmányait sem hanyagolja el és informatikusnak készül, ám amikor teheti ütőt ragad. Igyekszem minél több helyre elkísérni, mert számomra igazi felüdülést jelent a golfpálya. A jó levegőn teljesen ki tudok kapcsolni a hétköznapi rohanásból, ugyanis az Új-Budavár Étteremet vezetem Budapesten az első kerületben. Sajnálom, hogy nem kezdtem el előbb ezt a nagyszerű játékot, de azon leszek, hogy élvezzem, és lehetőségeimet kihasználva fejlődhessek!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés