Második helyen áll a Nettó csapat!

Tóth János és Kovács Titusz voltak a nap legjobbjai

A csütörtöki, második játéknappal folytatódott a XXXVI. ESGA Szenior Golfbajnokság és Kupa Lengyelországban. A bravúros nyitány után kíváncsian vártuk, hogy sikerül-e átmentenie a formáját a nettó csapatnak, illetve, hogy a bruttó válogatott tagjai tudják-e tartani a lépést a náluknál nagyobb golfnemzetek játékosaival.  

 

 

 

Kupa (Stroke Play Nettó értékelés)

Helyszín: Sierra Golf Club – Sárga elütő: 5623 m

A csapat az első naphoz hasonlóan remek teljesítménnyel rukkolt elő, ám ezúttal Tóth János vette át a karmesteri pálcát. 69-es eredménye egészen a T 19. helyig repítette. A második körben Jakobi László és Koplányi Tibor kettőse - 73-as teljesítményével - szintén feljebb tudott lépni a tabellán, a T 28., illetve a T 31. pozícióba.

Máthé István fantasztikus első köre után (-6) a második napot 74-gyel (+2) hozta, ám továbbra is ott van az igen előkelő T 6. helyen a 137 fős mezőnyben. A Magyar Golf Club elnöke, Nagy István szintén szorosan követi csapattársait a tabella első felében a T 35. helyen. Nettó csapatunk hatodik tagja Dietrich Gábor a T 107.-ként várhatja a háromnapos torna végjátékát.

A csapatok értékelése során a 4 legjobb egyéni eredményt veszik számításba. Ennek értelmében a magyar csapat a második helyen áll az olaszokkal együtt Portugália mögött. A negyedik helyen szorosan következik Spanyolország válogatottja.

Jakobi László, szövetségi kapitány szerint van tartalék a csapatban és akár az első hely is meglehet! Hajrá!

 

Máthé István 140 (66, 74) T 6.

Tóth János 145 (76, 69) T 19.

Jakobi László 147 (74, 73) T 28.

Koplányi Tibor 148 (75, 73) T 31.

Nagy István 149 (71, 78) T 35.

Dietrich Gábor 160 (80, 80) T 107

EREDMÉNYEK ITT

 

Bajnokság (Stroke Play Bruttó)

Helyszín: Postolowo Golf Club – Sárga elütő: 6332 m

A második nap legjobbja többszörös bajnokunk Kovács Titusz lett, aki első napi 91-es eredménye után ma 81-et játszott, így jelentősen előrelépett, a T 83. helyen áll a 125 fős tabellán. Horváth Joseph csütörtökön sem barátkozott meg a pálya első felével, ugyanis a nyitányhoz hasonlóan 44-gyel teljesítette. A vége 85 lett. 90 alatt teljesített még Darázs Attila, aki 88-at ütve, a T 104. helyen áll, csakúgy, mint 2017-es szenior bajnokunk Dr. Horváth Péter, aki nem igazán érezte magát jól, ennek ellenére vállalta a játékot. Dr. Takács János 97-et, míg Gratzl Ferenc 98-at ütött csütörtökön. A csapatban jó a hangulat és igyekeznek az utolsó napon még tovább javítani.

 

Horváth Joseph 168 (83, 85) T 70.

Kovács Titusz 172 (91, 81) T 83.

Dr. Horváth Péter 178 (83, 95) T 104.

Darázs Attila 178 (90, 88) T 104.

Dr. Takács János 191 (94, 97) 119.

Gratzl Ferenc 192 (94, 98) T 120.

EREDMÉNYEK ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés