Bábos Réka: „Üzleti alapokra kell helyeznünk a golfot!”

(Fotót készítette: golfmania.hu)

Egy korszak lezárult a Magyar Golf Szövetség életében május 25-én, csütörtökön a Magyar Sportok Házában. Az új olimpiai ciklus első, éves rendes közgyűlését tartották, melynek keretében megtörtént az új elnökségi tagok, valamint az új Magyar Golf Szövetség elnökének jelölése és megválasztása. Dr. Bábos Rékával, mint új elnökségi taggal beszélgettünk a kinevezése után.

A közgyűlés zökkenőmentesen zajlott. Először is fontos leszögezni, hogy nem valaki, vagy valami ellen történt a tisztújítás, illetve az új elnök megválasztása, hanem VALAMIÉRT! A cél, hogy több golfozó legyen Magyarországon! Fontos, hogy közösen vigyük előre és fejlesszük ezt a sportágat. Ez mindannyiunk – játékosok, klubok, egyesületek, szövetségek – érdeke!

Fontos, hogy végre a köztudatban is elfogadott legyen a golf! Ehhez azonban vissza kell nyúlni az alapokhoz és a gyerekeknél, az iskolai golfban kell elkezdeni a tömegesítést. Emellett nagyobb figyelmet kell fordítani a nőkre és a családokra is, hogy őket is bevonjuk a golféletbe, mert csak így érhetjük el, hogy a golf elfogadottá, valamint tömegsporttá nője ki magát.

Úgy vélem a Magyar Golf Szövetség új elnöke, dr. Szivek Norbert fiatalos lendületet hozhat. Vele közösen, üzleti alapokra tudjuk helyezni a magyar golfot. Szakmai, valamint válságmenedzseri múltja a garancia arra, hogy együtt sikerülhet bevezetni a magyarországi golfot a 21. századba. Az új megválasztott elnök jómaga is golfozik, így nem csak a szakmai képzettsége, de a golf sport iránti elkötelezettsége is megkérdőjelezhetetlen.

A közgyűlés után rögtönzött elnökségi ülést is tartottuk. Mindannyian bízunk benne, hogy az úgynevezett golf boom végre Magyarországra is elérkezik!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés