Érik a meglepetés?

Kötél Bence vezeti a mezőnyt

A szombati játéknappal elkezdődött a Magyar Kupa 28. kiírása a jól előkészített balatonudvari pályán. A verseny évek óta presztízs viadal a megmérettetések sorában, hiszen a bruttó kategória mellett nettó eredményeket is hirdetnek, ezért a golfozók körében rendkívül népszerű. Ezt bizonyítja az a tény is, mely szerint 33 flight, 97 golfozója állt rajthoz a kétnapos torna, nyitó napján, a mezőnyben kiváló szenior, felnőtt, mid-amatőr és junior válogatott játékosok. Az eddigiekből következik, hogy izgalmas viadalra van kilátás, ráadásul vasárnapra az időjárás igencsak szeszélyesnek ígérkezik.

Megérte korán kelniük a szurkolóknak, hiszen a legnagyobb esélyesek már kora délelőtt elindultak. Elég csak a duplázásra hajtó Závaczki Bálintra, vagy a hazai pályán versenyző játékosokra, Kötél Bencére, Bertényi Bencére, Horvath Josephre, illetve Kovács Tituszra vagy a pannónia színeiben induló Greff Bálintra, Szeberényi Mátéra, Krämer Andrásra, Meznerics Gergelyre, Ralph Müllerre, Rózsa Danira vagy Holló Zsomborra gondolnunk. Nem megfeledkezve természetesen 2016-os magyar bajnoknőnkről Szabó Antóniáról sem, aki szintén kora délelőtt indult. De még hosszasan folytathatnánk a sort, hiszen a mezőny csak úgy hemzseg a jó játékosoktól.

Ezek után lássuk kinek, hogy sikerült az első nap, ahol napsütéses, ugyanakkor szeles idő  próbálta kizökkenti a játékosokat a ritmusukból.

Éles küzdelem a Magyar Kupáért

Érik a meglepetés? Tettük fel a címben a kérdést. Hiszen úgy néz ki, hogy a hazai pályán játszó Kötél Bence (74 ütés), nagyon beletalált valamibe, hiszen 13 és fél évesen vezeti a mezőnyt a junior és match play bajnok Greff Bálint (77), valamint az amerikai nemzetiségű Horvath Joseph (77) előtt. 80 alatt még 2012-es felnőtt bajnokunk, Szebrényi Máté (78) teljesítette a balatonudvari par 72-es pályát. Az ötödik legjobb eredménnyel zárta a napot együttállásban a többszörös szenior férfi magyar bajnok, Kovács Titusz (80) és az idei GCT Tour nyitányát Balatonudvariban megnyerő Meznerics Gergely (80) kettőse. Őket követte a Hatvári Árpád, Holló Zsombor, Tóth Maya Napsugár triója 81-es eredménnyel. A 10. helyen jönnek hármas együttállásban a 82-őt játszók: Kiss Polett Karolina, Kokol Ferenc, Rózsa Dani. Szabó Antóniát sajnos technikai okok miatt kizárták. A kártyát rosszul adták le.

Felmerül a kérdés, mégis hova tűnt a címvédő Závaczki Bálint? Nos, Bálint együttállásban a 13. helyen zárta a napot Somogyi Bencével és S. Nagy Csabával egyetemben. Hátránya 9 ütés a versenyben vezető Kötél Bencével szemben. Ám még hátra van egy nap, és ha hinni lehet az előrejelzéseknek az időjárás igencsak szeszélyesnek ígérkezik.

A teljes eredménysort az alábbi linken érheti el:

http://mgsz.dbsys.hu/eagle/online.php?board=leader&mode=manu

Nettó eredmények

MK Nettó Férfi I-II-III.: Hatvári Árpád (73), Bakonyi Zoltán (74), Kokol Ferenc (74)

MK Nettó Junior Fiú I-II-III.: Kötél Bence (70), Horváth Erik (71), Somogyi Bence (71)

MK Nettó Junior Lány I-II-III.: Kiss Polett Karolina (71), Jaczkovics Emma Éva (74), Tóth Maya Napsugár (75)

MK Nettó Női I-II-III.: Sándor Virág (75), Turkovics Ilona (77), Oravecz Orsolya (78)

MK Nettó Senior Férfi I-II-III.: Kovács Titusz (72), Dietrich Gábor (73), Horvath Joseph (74)

MK Nettó Senior Női I-II-III.: Wieser-Takács Zsuzsa (76), Dr. Erdei Éva (82), Kovácsné Földesi Katalin (83)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés