Itt is magyarok az úttörők

Megalakult a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ), amely a magyar találmányra épülő sportág érdekeit hivatott szolgálni – jelentették be kedden budapesti sajtótájékoztatón. Az idei évben is több footgolf eseményen is találkozunk majd a magyar találmánnyal.

Az MTI tájékoztatásából kiderül, hogy a szervezet megalakulása az első hivatalos lépés a nagy álom megvalósítása felé, amely nem más, mint a teqball olimpiai sportággá válása. A szövetség célja a nemzetközi teqball közösség összefogása, a sportág versenyrendszerének kialakítása. Az alapítók szeretnék a versenyeztetést globálissá, jól nyomon követhetővé tenni, terveik között szerepel kontinentális viadalok és világkupák, illetve bajnokságok szervezése, valamint világranglista kialakítása.
Az alapítók munkáját nagykövetként az aranylabdás brazil Ronaldinho, továbbá többek között a francia Nicolas Anelka és a portugál Simao Sabrosa segíti.
A FITEQ elnöke Borsányi Gábor, a teqball alapítója, kreatív ötletgazdája lett, főtitkára a görög George Jerolimposz. A végrehajtó testület tagjai: Huszár Viktor, Gattyán György, Marius Vizer Junior (osztrák), Jason Kirkbride (brit) és Jawad El Hajri (francia).
IMG_7357Az alapítók bejelentették, hogy hamarosan Budapesten rendezik meg az első hivatalos teqball világkupát, amelyre 15 országból érkeznek majd csapatok és minden bizonnyal nemzetközi sztárjátékosok is tiszteletüket teszik.
17621919_355010671565842_960817748252406625_oA teqballt egy hajlított pingpongasztalon játsszák a lábteniszhez hasonlóan, ketten, négyen, vagy speciális szabályok között akár többen is.

Tavaly a European Footgolf Tour magyarországi és marokkói állomásán is nagy népszerűségnek örvendett a játék, és idén is több footgolf verseny kiegészítő programja lesz a teqball.

A Magyar Footgolf Szövetség ezúton gratulál a teqballnak!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés