Pár nap és kezdődik az őrület!

Csicsi mindkét pályát behangolta a döntőre

Lajtai-Rózsa Csilla felkészülése a fináléhoz ért, ugyanis kevesebb, mint egy hét múlva már a november 30. és december 4. között megrendezendő Daytona Beach-i LPGA q-school fináléjában lesz érdekelt, ahol kiderül, hogy sikerül-e kvalifikálnia magát a világ legmagasabban jegyzett női sorozatába, az LPGA Tour-ba.

Felkészülése során két kisebb versenyt is beiktatott, amelyet a döntő két pályáján rendeztek. A november 15. és 17. között a Jones Course-on lépett színre, ahol utolsó napi remek játékának köszönhetően (-2), 222 ütéssel (76, 76, 70), a 44. helyen zárta a tornát.

Eredmények ITT

A napokban pedig bejátszotta a döntő másik „The Hills” nevű pályáját is.Összesített 221-es (74, 73, 74) eredményével hatos együttállásban a 15. helyen végzett, így már csak egy kis pihenés és némi edzés van hátra és elkezdődik idei évének legfontosabb golfversenye.

Eredmények ITT

A cél egyértelmű. szeretne ismét történelmet írni, ahogy tette két éve a LET kártyájának megszerzésénél. Ehhez talán még nagyobb bravúrra lesz szüksége, mint akkor. Hajrá Csicsi!

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés