Mindig van feljebb

Lugosi Tamás, profi válogatott golfozónk, a tudatos munka eredményeként kiemelkedő évet zárt, amelyhez az újonnan megalakult Magyar Profi Sportági Szövetség nagyban hozzájárult. A jövőben is ezen az úton kíván továbbhaladni, és a cél nem is lehet más, mint egyre magasabb szinten teljesíteni.

HG Az év végéhez közeledve sok mindennel számot vetünk az idei eseményekből. Hogy nézne ki a te évértékelésed?

LT Oktatási és versenyzési szempontból is sikeres évet tudhatok magam mögött. Nagyon sokat tettem azért, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Oktatóként továbbra is szemináriumokon képeztem magam, játékosként eddig a lehető legtöbb versenyen próbáltam meg részt venni. Hálás lehetek a gondviselésnek, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és éppen ezért van motivációm tovább és tovább fejlődni. Örülök, mert sok időt és energiát fektettem a golfba, de szerencsére sokat is kaptam vissza.

HG Tavasszal új fordulatot vett a hazai golfélet a Profi Golf Sportági Szövetség bejelentésével. Milyen kapukat nyitott meg a szövetség létrejötte?

LT Megalakult egy professzionális golf csapat, amibe engem is beválogattak. Hihetetlen élmény ismét Magyarországért játszani. Sosem készültem még ennyire professzionális körülmények között. Olyan csapattal dolgozhatok, amiben az ország legkiválóbb szakemberei vannak. Sportpszichológusom Dr. Lénárt Ágota nem egy olimpikonnal dolgozik, és elképesztően nagy szerepet játszik mentális fejlődésemben. Fitness edzőm Takács Kinga, tökéletes gyakorlatsorokkal segíti fizikális fejlődésemet. Itt nem arra kell gondolni, hogy már 120 kilóval nyomok fekve, hanem olyan mobilizáló és törzserősítő gyakorlatokat csinálunk, amelyek az élsporthoz elengedhetetlenek. Nagy fejlődésen mentem keresztül ezen a téren is. Swing-technikai edzőm Jonathan Mannie, aki az európai profi golf szövetség oktatási bizottságának egyik vezetője. Megtisztelő, hogy elvállata a csapat irányítását és nagyon hasznos új információkat tanulok tőle…

A teljes interjút a hamarosan megjelenő Kincses Kalendáriumunkban olvashatják!

Az exkluzív évkönyv ára idén is 2500 Ft + postaköltség.

A HG Magazin Kincses Kalendárium megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, a 06 1/ 318-4246-os telefonszámon vagy személyesen átvehető munkaidőben a HG szerkesztőségében - 1036 Budapest, Lajos utca 42.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés