Dudás rövidzárlat

Dr. Bohács Zsolt és Malatyinszki Tamás után Dudás Károlytól is kértünk egy rövid értékelést az Amatőr Golfvilágbajnoksággal kapcsolatban, aki felemás tornát tudhat a háta mögött, ugyanis hamvaiból feltámadva egészen a középmezőnyig zárkózott fel.

„Idén már tizedik alkalommal vettem részt a világbajnokságon, ahol, - mint mindig - szenzációs volt a hangulat és a körítés. A gyakorlónapok remekül sikerültek ám a verseny első két napján (nettó: 80, 82) a túlzott akarás görcsösségbe ment át, egyszerűen bepánikoltam. Így az utolsó fordulókra az esélytelenek nyugalmával álltam fel az elütőre. Meg is lett az eredménye, hiszen jó teljesítményt nyújtva (nettó: 73, 75) sikerült a mezőny hátsó feléből felkapaszkodnom egészen a 14. helyig.

Erős mezőnyben (6-10 hcp) kellett helytállnom, a 12,6 hcp-mmel, amely jó is volt, hiszen folyamatosan húztak. Kár az első napokért. Jövőre Malajziában bizonyíthatunk újra!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés