Sárközi a tanítványairól

„Érzelem-dús szezonon vagyok túl”

Sárközi Richárd, profi golfoktatóval beszélgettünk, aki büszke apaként és edzőként nyilatkozott lapunknak, ugyanis tanítványai és köztük gyermekei is kiemelkedően teljesítettek. 2014 Év Edzője, jelenleg Spanyolországban tartózkodik, s ez kiemelten fontos a jövő évi versenynaptár összeállítása szempontjából.

„Kezd beérni a munkám gyümölcse.Az iskolai golf ötlete 2013-ban született meg, azóta számtalan gyerekkel sikerült megismertetnem a golfot. Ezt a tényt igazolja, hogy az Országos Junior Tour-on közel 20 tanítványom indult. Főleg 10 év alatti gyerekekről beszélünk, akik nagyon lelkesek és ebben a korban egy-egy év is sokat számít a fizikai adottság és a mentális képesség tekintetében. Rendszeresen járnak hozzám edzésre, de tudjuk, ez egy hosszú folyamat. Szép jövő előtt állunk, mert mint szoktam mondani, a magyarok tehetségesek, csak a lehetőséget kell megadni nekik! Ezen dolgozunk!”

Gondolom most nagyon büszke vagy, mi a véleményed Laráról és Ricsiről?

Ricsi régóta golfozik, gyakorlatilag amióta jár, gyakorol. Nagyon szereti a golfot, de végig ügyeltem arra, nehogy ideje korán kiégjen, ezért a golf mellett több sportba is belekóstolt: labdarúgás, kosárlabda, thaibox, atlétika. Semmilyen nyomást nem helyeztem rá. A sporthoz való hozzáállása példaértékű. Nagyon örülök annak, hogy válogatott lett, így a komoly munka már télen elkezdődik, például a rendszeres úszással, hogy a tartása javuljon. Az igazi áttörést jövőre várom tőle.

Ricsi teljesítménye önmagáért beszél. Idén megfelezte hcp-jét. 18,2 ről 9-re. Volt némi hullámvölgy a teljesítményében, de igazán kitett magáért. Büszke vagyok, hogy az Országos Junior Tour-on az U 14-es fiúknál a második lett, valamint Szlovákiában második lett a U.S. Kids Golf Touron.

Lara még csak 10 éves. Idén ő is sokat fejlődött, sokkal jobb a hozzáállása. Itt is fontos kiemelnem, hogy nem erőltettem semmit. A célom az volt, hogy élvezze és megszeresse a játékot. A mozgása rengeteget javult. Legnagyobb dolog egy apa életében, amikor a gyerekei sikeresek valamiben. Az U 10-es kategória első helye sokat jelent Lara számára.

Kiket emelnél még ki tanítványaid közül?

A 10 év alatti lányoknál Földházi-Nagy Petra, illetve Tamási Anna Mária végeztek a második és a harmadik helyen, ők pár hónapja kezdtek el golfozni nálam. Szintén remekül teljesített Berkenyei Daniella, aki az U 12-es lányoknál győzött.

Ami a fiúkat illeti:

A 10 év alatti fiúknál Lenkei Ambrus második helye kiemelendő, míg az U 12-eseknél Benzsay Zsombort, említeném, aki nagyot küzdött a Junior Tour záró fordulójában Somogyi Bencével. A kategóriájában összesítésben pedig a második lett.

De, akik nem lettek dobogósok, is sokat fejlődtek és a 7-8 éveseknél egy év rengeteget számít, mind gondolkozásban, mint fizikálisan. Nekik is gratulálok!

Mi vár rátok a tél folyamán?

Edzés természetesen! Azt tudni kell, hogy én a gyerekekkel sokat putt-oltatok, az edzések felét ezt teszi ki. Fontos, hogy már korán, 10 éves koruk alatt, minél jobban megérezzék a green-eket és minél jobban alkalmazkodjanak hozzájuk. A rövid játék nálam, elsőbbséget élvez!

Amíg nem esik a hó, a pályán gyakorolunk másfél óránként 10 perces szüneteket beiktatva. Ha beköszönt a tél, akkor következnek a rendszeres indoor edzések.  

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés