Indul az Indoor Golf szezon

Idén már 4. éve várja a golfozókat a Sárkány Indoor Golf Center.

Mikor indul és lesznek-e idén is újdonságok, kérdeztük Lehoczky Gábort a centrum üzemeltetőjét.

Tulajdonképpen mi egész évben nyitva vagyunk, de igen, a már hagyományos nyílt nappal indul az idei szezonunk is. Mint minden évben, most is újdonságokkal várjuk a télen gyakorolni vágyókat.
A tavalyi szezon közepén beszerzett új szőnyegek, labdák mindenki megelégedésére szolgáltak.
Az elmúlt szezonban már debütált Skytrak launch monitorunk is kiállta az első próbát.
Az ősszel valódi range körülmények között is ki lett próbálva, aki tesztelte, azokat meggyőzte, hogy tényleg a valóságot mutatja.
Idén újabb programok érkeztek hozzá, nagyon ötletes Nearest to Pin, Target Golf és a Game Improvement program, amely szenzációsan követi, elemzi és dokumentálja is a fejlődést.
A frissen telepített, méltán népszerű E6 program kínál nagyszerű 15 pályát a pályajátékhoz,
stableford, stroke play, texas scramble, match play és még sok más játékformában lehet majd rajta játszani. Érdemes lesz kipróbálni a szebbnél szebb pályákat!

Változott valami a nyitva tartásban?

Nem, a tagjainknak továbbra is szinte éjjel nappal nyitva áll, hiszen egyedi beléptető rendszerünknek köszönhetően a hét minden napján reggel 07-től este akár 11-ig is maradhatnak gyakorolni, játszani.

Lesznek idén is nyílt napok, versenyek, programok?

Természetesen lesznek egyes és sorozatversenyek, illetve az új gép programjait használva, még több challenge és skill verseny is lesz, mindjárt a nyílt napon is, ahol további értékes pontokat lehet majd szerezni, csak a nyílt napokon begyűjthető extra bónusz pontok mellé. Az előzetes megbeszélések szerint a Golf Sztár Gála idén is nálunk folytatja majd a téli sorozatát, ahogyan az előző években is.

Te híres vagy a téli szimulátoros oktatásról, felkészítésről, idén is lesznek tanfolyamok?

Igen, vallom, hogy a téli nyugodtabb időszak kitűnően alkalmas arra, hogy a swinget rendbe tegyük alakítsuk, stabilabbá tegyük ha kell, változtassunk rajta és még idő is bőven jut arra, hogy begyakoroljuk. Így lesz teljes a téli felkészülési időszak. A szimulátoron kívül 3D-s swingelemző és hagyományos videó képelemző program is segít a hibák feltárásában, kijavításában, mindezt kedvező áron a téli tanfolyam keretén belül. A thaiföldi Wilding Performance Centerben megszerzett ilyen irányú tudásom, amely 15 év tapasztalatát foglalja össze, szívesen adom át a tanítványaimnak.

Már csak két kérdés maradt, hogyan lehet itt valaki tag és hol lehet jelentkezni a tanfolyamra?

A legkönnyebb a legközelebbi nyílt napon regisztrálni, amely a következő hét végén lesz
2016 11.12-13.-án 10-18-ig. Szívesen segítek bárkinek, aki a telefonszámomon hív: 06309418048, illetve a weblapomon keresztül, elég csak a nevemet beírni:  Lehoczky Gábor golf - itt rengeteg információt találnak rólam, az oktatásról és a centrumról is.

Találkozunk a nyílt napokon!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés