Edzés, verseny télen is

Tizedszer is Törökország

A szezon végén a golfosok már a téli edzőtáborozáson gondolkodnak. Bár még csak november elejét írunk, nem árt előre tervezni, és látni, milyen táborok közül válogathatunk a holtszezonban. A jubileumi X. Dibusz László féle verseny előkészületei is folynak, amiről Laci tájékoztatta lapunkat.

„Idén két utazással, versennyel készülünk. A hagyományokhoz híven megszervezzük a törökországi megmérettetésünket február 5-12. között, valamint közvetlenül a szezon előtt márciusban, Portugáliában hangolódunk a szezonra. Várjuk a jelentkezéseket!”

Milyen változások történtek?

Idén a névadó szponzoraink külön váltak. A törökországi versenyünket a Komplex Product, míg a portugál golfozásunkat a Geotech Kft. támogatja.

Mi lesz a program Törökországban?

Bevált recepten ne változtass! - ez a mottónk. Tanultunk az előző évek kisebb hibáiból és a pozitív dolgokat összegyúrva alkottuk meg a menetrendet. Hat nap golf! Nagyon örülök, hogy többen már korábban velem tartanak, a kiírt időpont előtt két nappal. Az első kettő gyakorlónap, majd jönnek az egyéni, és texas versenyek is. Egy biztos a hangulat most is kiváló lesz, akárcsak a díjazás, amely a jubileum miatt még gazdagabbnak ígérkezik.

Közkívánatra, csúcskategóriás szuper szállóban leszünk, a Cornelia Diamond Golf Resort & Spa-ban és a 27 lyukas Nick Faldo golfpályáin a teetime-ok is várnak. Biztos vagyok benne, mindenkiben dolgozik már az a bizonyos adrenalin. Tűkön ülünk…


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés