Rózsa a második helyen

Pénteken elkezdődött a Horvát Nemzetközi Junior Bajnokság, ahol junior válogatottunk 4 tagja Briglovics Boróka, Tóth Maya napsugár, Rózsa Dávid és ifj. Csiki Péter képviseli a magyar színeket a különböző korcsoportokban. Míg másik két honfitársunk: Czernecki Laura és Závaczki Bálint, egyéni indulóként vesz részt a tornán.

Ahogy az illem diktálja, kezdjük először a hölgyekkel, akiknek az első napon nem igazán jött ki a lépés. U16-os kategóriában Tóth Maya Napsugár 88-at, míg Czernecki Laura Panna 92-t játszott, így a 10 fős mezőnyben az 5., illetve a 7. helyről várják a folytatást. A „legidősebb” kategóriában, az összesen 4 főt számláló U21-es nőknél bajnokunk, Briglovics Boróka 98-at játszott.

A népesebb fiú mezőnyben a nap legjobb magyar eredményét 2016-os magyar bajnokunk Rózsa Dávid szállította. Dávid 77-es ütésszámmal teljesítette a nyitókört, amivel a 25 főt számláló U21-es fiúknál a második helyen áll, öt ütésre  a versenyben vezető finn, Juho Ehrola mögött. If. Csiki Peti sem maradt le sokkal mögötte, ugyanis 78-as eredményével együttállásban a 3. helyről várhatja a folytatást. A 16 évesek csoportjában korosztályos bajnokunkért, Závaczki Bálintért szurkolhattunk. Első napi 80-as ütésszámával a 8. pozícióban zárt, de még minden nyitott.

EREDMÉNYEK ITT

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
5
6
12
13
15
19
20
21
22
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés