Lugosi: 67!

Honfitársunk a második helyen

Nem is indulhatott volna jobban magyar szempontból a Czech PGA Tour Grand Final háromnapos tornája, ugyanis Lugosi Tamás egy ütés hátrányban a második pozícióban zárt az eredménylistán a 71 főt számláló mezőnyben. Mögötte két ütéssel következik a 69-et játszó Kostelka Vojtěch-et és Matus Stanislav kettőse a képzeletbeli dobogó harmadik helyén osztozva.

A magyar válogatott többi tagjának felemás napja volt. Míg Hahn Roland és Palanszki Benjámin 75-öt és 76-ot játszva a közvetlen élmezőnyből várhatják a második kört (T 17., T 23.), addig csapattársaik Petkovics Bálint (82) és Eiring Kristóf (83) a T 58., valamint a 63. helyről kezdhetik meg a felzárkózást.

Nagyon jó ismerősünk, Morozov Misa is az indulók között van, aki 76-tal teljesítette az első kört, amivel Palanszkihoz hasonlóan a T 23. helyen áll.

A torna egészen szombatig tart, ám a CUT-ot a holnapi napon húzzák, így bízunk benne, hogy valamennyi honfitársunk ott lehet a legjobbak között.

Végül olvassuk Lugosi Tomit, hogyan élte meg ezt a különleges napot:

„Nagyon örülök a nyitó körömnek, de nem szabad elfelejteni, hogy ez csak az első nap volt. 67 (-5) ütéssel teljesítettem a pályát, ami az idei legjobb eredményem. Természetesen maradt benne pár ütés, így a célom nem lehet más, mint hogy azokat kijavítsam. Élvezem a játékot és fejben is összeszedett vagyok. Próbálom a lehető legegyszerűbb megoldásokat választani és ezek most működnek is. Holnap szeretném tovább csökkenteni az eredményem, de fontos, hogy mind két lábammal a földön maradjak és csak a játékkal foglalkozzam. Drukkoljon, aki csak teheti!”

EREDMÉNYEK ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés