Petneházy bál

Szeptember 17-én, szombaton tartotta a Budai Polgári Casino a 22 éves hagyománnyal rendelkező Petneházy bált a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Tüzér Termében. Idén Dr Simicskó István honvédelmi miniszter úr vállalta a rendezvény fővédnökségét, de ő más irányú elfoglaltsága miatt nem tudott el jönni a bálra, ugyanis a TEK 2016. évi Budo- és Küzdősport Gáláján vett részt.

A Petneházy bált a 1995. év óta, Buda visszavételének napjára (szeptember 2.) emlékezve, Petneházy Dávid vitézségének tiszteletére rendezi meg a Budai Polgári Casino. Most a 330. emléknapot köszöntötték a Hadtörténeti Intézet és Múzeum történelmi hangulattal átitatott épületében, történelmi festmények alatt és az udvaron, ágyuk között beszélgettek a vendégek.

A kertben ott áll annak a nevezetes második falnak egy rövid maradványa, amely mögött a vitéz oszmán védők egy egész hónapig verték vissza a szövetségesek bátor katonáinak megújuló támadásait, és amelyen az elsők között jelent meg Petneházy Dávid ezredeskapitány. Szintén itt található egy nagy kaliberű török ágyú, amelyet a vár bevételének pillanatában rejtettek el, hogy ne kerüljön a győztesek kezére.

A 19 órakor kezdődő bálon először Brányik Ottó, a Budai Polgári Casino örökös-tiszteletbeli elnöke köszöntötte a megjelenteket. A köszöntő szavai után a bálanya, Dr Petneházy Judit ünnepélyesen megnyitotta a bált. A jó hangulatú est további programját a Lanner Kvartett előadása és Esze Jenő együttesének tánczenéje színesítette.

A Lanner Kvartett 2012 nyarán alakult azzal a céllal, hogy felelevenítsen egy régi, 200 éves tradíciót, a házi-muzsikálást. Tagjai, akik egyben a Budapesti Fesztiválzenekar művészei is, eltökéltek abban, hogy erre a régi bécsi tradícióra támaszkodva a hagyományos vonósnégyesektől eltérően különleges formációban, a cselló helyett nagybőgővel keltsék újra életre a koncertezésnek ezt a formáját, amely a XIX. század eleji polgári szalonokban oly népszerű volt. Előadásaikat éppen ezért nem is koncerteknek, hanem zenés vendégségnek hívják, ahol nincsen belépőjegy és a muzsikálás során valóban vendégül látják a zeneszerető embereket, nemcsak zenével, de valamilyen kulináris finomsággal is. Fellépéseiket szeretnék interaktívvá és egyedivé tenni úgy, hogy gyerekek és felnőttek is önfeledten, a koncerttermi kötöttségektől megszabadulva lehessenek együtt zenehallgatás közben. Egyetlen céljuk, hogy vendégeik, elfeledve a mindennapok gondját, baját, tartalmas, ugyanakkor könnyed kikapcsolódás által kerüljenek közelebb egy már-már feledésbe merülő világhoz. A vonósnégyes kellemes és szórakoztató műsoraiban éppúgy megtalálhatók a bécsi klasszika remekművei, mint a Strauss család vagy Lanner keringői, polkái. Igényes válogatásukban Magyarországon ritkán játszott darabok és átiratok is szerepelnek. Az együttes tagjai: Selmeczi Gábor, Kostyál Péter, Fekete Zoltán és Martos Attila.

Esze Jenő, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, Artisjus-díjjal, Weiner Leó-díjjal kitüntetett zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus, a könnyűzene elméletének atyja, a Fantázia Szalonzenekar létrehozója. A magyar történelem Rákóczi szabadságharcáig visszanyúló családjának (Esze Tamás) leszármazottja. Klasszikus zenei tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola emelt szintjének elvégzése után Kertész Kornél tanítványaként, dzsesszzongoristaként folytatta. Műfaji sokoldalúságát bizonyítja, hogy a 9 tagú Fantázia Szalonzenekar létrehozása mellett több zenekar vezetője is: 8 tagú party zenekara, az ország egyik leghíresebb együttese volt. Jazz combo-jával belföldön és külföldön is jelentős koncerteket tartott, de a komolyzene kedvelőinek is alakított zenekart 20 taggal Budapesti Kamarazenekar néven, melynek művészeti vezetője volt.

A kellemes este folyamán finom falatokat kóstolhattunk a svédasztal kínálatából és koccinthattunk is, többen táncoltak és kötetlen beszélgetést folytattak, vagy a történelmi hangulatú udvaron dohányoztak és ott diskuráltak. Részt vett a bálon többek között Dr Petneházy Szabolcs állatorvos (Petneházy Dávid közvetlen leszármazottja), Nyáry Éva festőművész (a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend Nagyperjel Asszonya) és férje, ’Sigmond Albert, Riedel Lóránt (a Magyar Történelmi családok Egyesületének elnöke), valamint Herczegh Gézáné (Dr Áder János köztársasági elnök úr anyósa) is. Jól éreztük magunkat.

 

Dr Horváth Dávid

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés