XI. Appenin Manager Cup 2016

Ha szeptember, akkor Manager Cup. Ez már szinte hagyománnyá vált, hogy Hovánszky László (a METSPA vezérigazgatója) és Bárány István (a Perla Service igazgatója) megszervezi ezt a színvonalas versenyt, sok meghívott vendég részvételével. Idén szeptember 11-én, vasárnap került megrendezésre az alcsútdobozi Pannónia Golf & Country Club-ban a már hagyományosnak mondható Manager Golfkupa és Családi Nap. Így összességében egy nagyon jól szervezett golfversenyt és egy igen színvonalas családi napot is élvezhettünk egy időben. A küzdelem a cégek értékes ajándékaiért is folyt (na és természetesen a golfkupákért és a dicsőségért).

A verseny szinte nyári időben, nagyon jó minőségű golfpályán került megrendezésre. 9 és 11/30 óra között indultak a hármas és négyes flightok, összesen végül 51 játékos kezdett. A verseny rangját jelzi, hogy elindult például, Batta Krisztina, Rózsavölgyi János, Petrás István, Krasznai Zsolt, Pacziga István is.

Bárány István szervezésében egészen egyedülálló és színvonalas programokat élvezhettek a meghívott vendégek: a kezdőknek minden órában volt golfoktatás a driving range-en, BMW gépkocsi bemutató és tesztvezetés a Rack Autó Kft. jóvoltából, La Mer arcápolási tanácsadás, gyerek programok (ugráló vár, rodeó-bika, elektromos kisautók), jóslás, sorselemzés, íjászat, Air Soft lövészet, helikopter bemutató és sétarepülés. A Hahn Árpád és Hahn Roland golfoktatók tanították a golf alapjait, akinek tetszett, az ezután pedig óránként golfversenyen vehetett részt. Eiring Kristóf a segítségük. Errol Bhalai is oktatott.

Pályatúra, golfautó-vezetés is volt a programban. Reggeltől egészen délutánig fogyaszthatták az ételeket a vendégek és a játékosok a Club ház étkezőben, a gazdag ételválasztékkal megrakott svédasztalokból, a koktélokról a Zwack koktélbár gondoskodott. A vendégek között örömmel fedeztük fel Dr. Békefi Veronikát is, örömmel találkoztunk többek között Dr. Szórád József klubelnökkel, Szeberényi Máté golfbajnokkal, Palanszky Benjamin golfversenyzővel, Závodszky Zoltán klubelnökkel és a többiekkel. Több médium is jelen volt az eseményen.

A versenyzők 12 óra után folyamatosan érkeztek be és 15 órakor volt az eredményhirdetés. Az eredmények a következőek lettek a stableford számítások alapján:

Nettó Férfi A Hcp 0-18: 1. Szakszon József, 2. Ádány Tamás, 3. Do Van Tu.

Nettó Férfi B Hcp 18,5-36: 1. Zhang Jiongwei, 2. Jenei Péter, 3. Tran Van Vinh.

Nettó Női: 1. Nguyen Thi Kim Oanh, 2. Sam Kim Anh, 3. Luong Thi Ngoc Anh.

Bruttó: 1. Rádonyi Kristóf, 2. Bui Quang Minh, 3. Szabó Antónia.

Nettó junior: 1. Károly Áron Nimród, 2. Somogyi Bence, 3. Szabó Antónia.

 

Dr Horváth Dávid

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés