Szurkolhatunk és játszhatunk is

Livescore: Nemzetközi - és a hazai versenyek a repertoárban

A hétvége fáradalmait kipihenve már szerdától lázasan meredhetünk a monitorokra, hogy szurkoljunk fiataljainknak, majd péntekhez érve újabb versenyek és megmérettetések várnak ránk. Tehát szurkolóként és játékosként is kitűnő hét elé nézünk. A következőkben csokorba gyűjtöttük az eseményeket.

Nemzetközi versenyek:

Szerda – Szombat:

European Boys’ Team Championship Division 2

Junior válogatottunknak férfi tagjai, ifj. Csiki Péter, Greff Bálint, Holló Zsombor, Rózsa Dániel, Rózsa Dávid és Závaczki Bálint, a szeptember 14-17. között tartott fiú divízió 2-es csapatok Európa-bajnokságán képviselik a magyar színeket. A tét az indulási jog megszerzése a 2017-es divízió 1-es csapat Európa-bajnokságra, amelyre a verseny első két helyén végző csapat szerezheti meg.

Az első két napon stroke play, majd a hátralévő két napon match play-ben küzdenek a csapatok.

Eredmények, startlisták ITT

Csütörtök-szombat

Lajtai-Rózsa Csilla - LETAS

Magyarország első számú profi golfozónője, Lajtai-Rózsa Csilla a LETAS svédországi fordulóján ragad ismét ütőt a sikeresen megvívott LPGA Stage I. kvalifikációja után szeptember 15. és 17. között.

Eredmények, startlisták ITT

Hazai versenyek

A szurkolás mellett, golfozhatunk is egy jót a hétvégén.

Péntek

XVII. Sándor Kupa-Senior Házaspáros verseny

Pénteken rendezik meg, immár a 17. alkalommal a Stroke play, Páros Greensome formában játszandó Sándor Kupa-Senior Házaspáros versenyt a tatai Old Lake Golf Club-ban. Részvételi feltétel: a játszó házaspár egyik tagjának szenior korosztályúnak kell lennie.

Díjazás: A nyertes páros egy éven keresztül, őrizheti a vándorkupát, melyet a következő verseny előtt vissza kell hozni, az Old Lake pályára.

Jelentkezni a 06 1/ 274 4567 telefonszámon, ill. a Tatai golfpályán, szeptember 15-éig 18-óráig.

Szombat

II. Forbes Open Golf Kupát

Akik még csak most kaptak észbe, hogy mindjárt itt a hétvége és golfozni kéne, azoknak a Zalacsányban elterülő Zala Springs Golf Resort kitűnő lehetőséget kínál, ugyanis szeptember 17-én, szombaton rendezik meg a II. Forbes Open Golf Kupát. Jelentkezni egészen a péntek 12 óráig lehet.

Jelentkezés, versenykiírás ITT

Vontobel Golf Cup 2016

Hetedik alkalommal rendezik meg Balatonudvariban a Vontobel Golf Cup-ot. A svájci Vontobel Bank által szponzorált, a cég által meghívott külföldi és magyar játékosokat felvonultató, stableford verseny, shotgun indítással kezdődik szombaton, szeptember 17-én.

2015-ös díjazottak

Bruttó I.:Kovács Titusz

Nettó A Hcp 0-18,0 I-II-III.: Dirnfeld Ivan, Dirnfeld Ivan, Sommer Jozef

Nettó B Hcp 18,1-36 I-II-III.: Zsimán József Alpár, Varga Gyöngyvér, Solti István

CRYSTAL GOLF OPEN

Az Old Lake Golf Club és a verseny fő szponzora a PRECIOSA, a világ vezető kristálygyártója, szeretettel meghív minden golfozó hölgyet és urat a hetedik alkalommal rendezendő versenyre. A versenyen a résztvevők között 120.000 Ft értékben PRECIOSA kristály ajándékokat sorsolnak ki.

A Golfversenyre, kérjük – az old Lake Golf Club alább megjelölt elérhetőségein-írásban/ telefonon jelezze részvételi szándékát legkésőbb 2016. szeptember 16. péntek délután 14.00 óráig: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 06-34/587-620, 30-747-2703

Vasárnap

VIII. Férjek Versenye

Ahogyan 2009 óta ezt már megszokhattuk, minden évben megrendezik a Férjek Jótékonysági Versenyét, idén tehát már nyolcadik alkalommal köszönthetjük, a rendezvényt. Az ötlet gazdája és az esemény fő szervezője Fehér Zsolt, aki édesanyja elvesztését követően indítványozta az összefogást, amellyel a vastag- és végbélrákosok élhetőbb életéért létrejött Meggyógyulhatsz Egyesület munkáját kívánja segíteni a befolyt összegből.

Bővebb információt itt olvashattok a versenyről:

http://ferjekversenye.hu/hu/jatekforma.html

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen is.

XXI. Greenfield- Birdland OPEN Championship

A XXI. Greenfield- Birdland OPEN Championship-en lehetősége lesz a kezdő golfozóinknak is megmérettetni játéktudásukat, mivel a versenykiírásban nettó C kategória is meghirdettek. Jelentkezni még lehet!

Telefon: 06306226933, 0694801660

E-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés