Siker minden szinten

Magyar szenior női válogatottunk letette a névjegyét

Szeptember 6 – 9. között a Marbellán került sor az Európai Szenior Golfozó Nők Társasága (European Senor Ladies' Golf Association – ESLGA) patinás versenyére, a XXVI. Marisa Sgaravatti Trophy-ra. 2015 után a magyar senior női válogatott ismét ott volt a résztvevők között. Országunkat Vainio Győri-Molnár Mária kapitány, Kovácsné Földesi Katalin, Molnár Lászlóné, Zsadányi Ildikó, Palotásné Horváth Zsuzsanna képviselte, ráadásul nem is akárhogyan!

Előzmény

Felkészülés gyanánt több, elsősorban senior és ranglétra versenyen is kipróbálták magukat szenior hölgyeink. Férfi mezőnyben élezték-csiszolták a játékukat, hogy minél jobban menjen az igazi erőpróbán a két nap stroke, és a két nap match play. A négy igen megterhelő nap ismeretében igyekeztek kidolgozott edzéstervvel előállni, próbálták a lehető legjobban, és legváltozatosabban modellezni a rájuk váró erőpróbát.

Meg kell említeni, hogy magyar játékosok nehéz helyzetben vannak, amikor a hagyományos golfnemzetekkel együtt kell megmérettetni magukat. A magyar golfból generációk sora maradt ki, az 1951-ben betiltott sportot csak huszonöt évvel később lehetett újra bevezetni. A hazai golf társadalom – benne a szeniorokkal - még „fiatal” és az Európaihoz képest igen csekély létszámmal rendelkezik. Szeniorjaink idős korukban tanulták meg ezt a játékot és ez komoly hátrányt jelent. Ettől függetlenül szenior női válogatottunk a munka mellett, energiát, időt és pénzt nem sajnálva, kiutazott a tornára és a XXVI. Marisa Sgavaratti Kupán való részvételével folytatta a tavaly megkezdett utat és a magyar szenior női golfot visszahelyezte a nemzetközi vérkeringésbe. Új kapcsolatokra és barátságokra tettek szert.

XXVI. Marisa Sgaravatti Trophy

Még szinte el sem kezdődött a torna, de a nyitóünnepségen már be is söpörték az első „győzelmet” szenior hölgyeink, hiszen bizonyították, hogy a magyar nők a legelegánsabbak.

Az első két nap (szeptember 6-7.) a stroke play válogatók zajlottak, ahol a magyar csapat (738) a 15. helyen állt, a 705 ütéses Luxemburg mögött, de Lengyelországot megelőzve (761).

A válogatók után az utolsó két napon a Match play helyosztókat rendezték. Luxemburggal, majd Csehországgal néztek farkasszemet és mindkét játék során kitettek magukért.

Szenior lányaink felborítva a papírformát 3:2-es arányban legyőzték az esélyesebbnek tartott Luxemburgot és hasonló bravúrra készültek a nálunknál jóval esélyesebb csehek ellen az utolsó napon. A bravúr elmaradt, de így is megszorongattuk őket és 3,5 : 1,5-re maradtunk csupán alul.

A Vainio Győri-Molnár Mária kapitány, Kovácsné Földesi Katalin, Molnár Lászlóné, Zsadányi Ildikó és Palotásné Horváth Zsuzsanna összeállítású csapat a 16 nemzet szenior hölgyeinek négy napos európai szintű vetélkedőjén elérte célját. Amiért jöttünk megszereztük, és tavalyhoz képest egy helyet javítva a 14. helyen zártunk.

A stroke play válogatón, és az ezt követő két nap match play körön rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott a válogatott és mondhatjuk, hogy a Marbellán rendezett torna egy sikeres út folytatása is volt. Megmutatták, hogy a magyar golfban, nemcsak …., de szenior golfozóink (lásd, szenior férfi válogatottunk idei eredményeit) is ugyanolyan fontosak. Megérdemlik a kitüntetett figyelmet, ugyanis a magyar golf jó hírnevét viszik szerte a világban.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés