Kiváló rendezés és baráti légkör

Hazai pályán védte meg címét a Nettó csapat!

Az egyik, ha nem a legizgalmasabb és legszorosabb Monarchia Kupát tartották meg augusztus 22. és 25-e között Magyarországon, Balatonudvariban, ugyanis a nettó kupa sorsáról szétütés döntött a javunkra. Így 2004, 2007 és 2015 után újabb diadalt ünnepelhetett a magyar nettó szenior válogatott Jakobi László vezérletével. A győzelem azonban még édesebb, mivel hazai pályán érte el csapat!

A magyar golfszerető közösség reménykedve és bizakodva várta a hazai rendezésű Monarchia Kupa harmadik és egyben egyéni záró játéknapját, hiszen nettó és bruttó csapatunk is dobogós esélyekkel szállt harcba.

A Malatyinszki Tamás, Gulyás Gyula, Máthé István, Dietrich Tamás, Dietrich Gábor és Jakobi László alkotta nettó csapat megnyerte az utolsó napot. Együtt állt az élen, a nagy rivális, Szlovákia csapatával, 263-263 ponttal, így a szabályok értelmében rájátszás döntött a győzelem sorsáról. A magyar csapat Jakobi Lászlót küldte harcba.

A Playoff különösen izgalmasra sikeredett, ugyanis a kijelölt 9. szakaszt kétszer is lejátszották, mivel az első kör nem hozott döntést. Jakobi László szövetségi kapitányunk végig higgadt tudott maradni és ez hozta meg számunkra a sikert. Laci egy gyönyörű drive-ot követően, 15 méterről 10 cm-re ütötte a labdát lyuktól, míg szlovák ellenfelének 1,5 méterről kellett, hatalmas nyomás alatt a lyukba jutatnia a labdát, ami végül nem sikerült neki, így kezet nyújtva gratulált a győztesnek, Jakobi Lászlónak. A feszülten várakozó csapat tagok, az örömtől mind Laci nyakába ugrottak.

A bruttó csapat, úgy küzdött a hazai pályán, mint az oroszlán, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az utolsó napon reális eséllyel szállt harcba a pódiumért, ami az elmúlt években ez még elképzelhetetlen volt. Végül ez az álom nem sikerült, de nincs ok a bosszankodásra, ugyanis a kemény munka kezdi meghozni a gyümölcsét és picit nagyobb szerencsével akár a dobogó is meg lehetett volna. A csapat egyre jobb és megtörtént már az elmozdulás, így minden dicséretet megérdemelnek.

A játékosaink mellett a szervezés is kitűnőre vizsgázott, ugyanis mind a pálya, mind a megnyitó, a szerdai gálavacsora, valamint a csütörtöki záró ünnepség remek hangulatban telt.

 

Brutto Team (stableford)

1.       Ausztria 232

2.       Csehország 224

3.       Horvátország 216

4.       Szlovákia 210

5.       MAGYARORSZÁG 200

6.       Szlovénia 193

 

Nettó team (stableford)

1.   MAGYARORSZÁG 263

2.   Szlovákia (playoff) 263

3.   Ausztria 252

4.   Szlovénia 237

       Csehország 237

6. Horvátország 226


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés