Nem sikerült felborítani a papírformát

Szeberényi és Vadkerti is veretlen maradt

Csütörtök után végre igazi golfos idő fogadta az European Team Shield Bajnokság 21 csapatát. Pénteken, a második match play körben, férfi és női válogatottunkra is a remek játékosokat felvonultató, Bulgária nemzeti együttese várt. 

Először, férfi válogatottunkért szoríthattunk. Változatlan felállásban, Meznerics Gergely, Krämer András (párosban), Szeberényi Máté és Horváth Marcell (egyéniben) összeállítású csapat állt 8 órakor az elütőre. Mindkét válogatottban nagy volt a bizonyítási vágy, hiszen Bulgária a stroke play kört a második helyen zárta. Nagy meglepetésre kikapott Liechtensteintől (2:1-re), míg nemzeti csapatunk nagy csatában maradt alul a horvátokkal szemben. Annyit mindenképpen meg kell említenünk honfitársainkkal kapcsolatban (Meznerics, Krämer, Szeberényi), hogy egy héten belül már a 6. versenykört játszották a bolgárok ellen.

A sorrend változatlan volt. Ezúttal is a Meznerics- Krämer duó kezdett, akik a pénteken sajnos nem tudtak versenyre kelni a bolgár párossal és már igen hamar, a 13. szakasz után befejezték a játékot. Szeberényi Máté azonban továbbra is tartja veretlenségét, mivel döntetlenre hozta saját meccsét Marinov Vladislav-val szemben 0,5 pontot gyűjtve ezzel a magyar csapatnak. A párharc érdekessége, hogy even par-t játszottak ez is mutatja a komoly színvonalat.

Utolsó golfozónk Horváth Marcell egy esetleges győzelemmel döntetlenre menthette volna a mérkőzést. Sajnos Marcinak ma sem volt szerencséje és a mérleg nyelve, ha kicsivel is, de ellenfele felé billent.

A torna záró napján Lettország vár nemzeti együttesünkre a 7. helyért.

Női válogatottunk ellenfele szintén Bulgária volt. A bolgárok negyedikként kvalifikálták magukat a match play körbe, ahol első körben ki kaptak Szerbiától, akár csak a magyar csapat a lettektől, így mindkét együttesnek égető szüksége lett volna a győzelemre a dobogós álmok életben tartásához. Aki nyer folytathatja, aki nem, az ötödik helyen zárja a tornát. A papírforma bolgár győzelmet mutatott, ami sajnos be is következett.

Vadkerti Adél, a tegnapi naphoz hasonlóan könnyedén győzte le ellenfelét (veretlenül zárta a tornát), ám azt tudni kell, nem a legnehezebb bolgárt kapta. A legalacsonyabb hcp-s rivális ezúttal is Tóth Maya Napsugárnak jutott, és sajnos ma nem tudta megszorongatni ellenfelét, 6&4 arányban maradt alul. Hasonlóan erős párossal nézett szembe bajnoki duónk, Batta Krisztina –Szabó Antónia kettőse, akik Mayához hasonló különbséggel szenvedtek vereséget (5&4). Ennek értelmében magyar női válogatottunk az 5. helyen végzett a tornán. Minden dicséretet megérdemelnek, hiszen a stroke play kört harmadikként zárták, majd Lettországgal hatalmasat küzdöttek.

Az utolsó napon az első négy helyért Törökország, Lettország, Szerbia és Bulgária küzd.

Eredményeket ITT tekintheti meg!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés