Kriveczky Villő, elsőbálozó szegedi lány lett a 191. Anna-bál szépe

Az idén 191. alkalommal rendezték meg az Anna-bált. Az első bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére.

A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is.

Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki majdan a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike volt.

Az első bált követően minden évben az Anna naphoz legközelebbi szombaton megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály is.

Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Anna Grand Hotel) színházterme adott otthont a bálnak. Ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.

Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: 1825 óta hat és fél generáción át tartják meg az Anna-bálokat és ez az erős hagyomány egy erős Balatonfüredből következik.

Kriveczky Villő, elsőbálozó 17 éves szegedi lányt választották a 191. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a 18 éves szigetvári Gorosics Csenge, második udvarhölgye pedig a 18 éves balatonfüredi Káplár Fanni lett. Az Anna-bál szépe, a szegedi Kriveczky Villő egy Viktória-mintás, első udvarhölgye, a szigetvári Gorosits Csenge egy Rothschild-mintás, második udvarhölgye, a balatonfüredi Káplár Fanni pedig egy Apponyi-mintás Herendi vázát kapott ajándékba.

A balatonfüredi Anna Grand Hotel termeiben és kertjében tartott 191. Anna-bálon a közönségtől a tizenöt legtöbb szavazatot kapó nő közül választotta ki a zsűri a legszebbeket, akik idén mind elsőbálozók voltak. A zsűri tagjai V. Kulcsár Ildikó újságíró, Horgas Eszter fuvolaművész, Kocsis Korinna, a 185. Anna-bál szépségkirálynője, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Gömbös Lóránd, a Hungária Yacht Club elnöke és Schiffer Miklós, stílusszakértő voltak.

A rengeteg ismert vendég közül megemlítjük a következőket: Dr. Bóka István balatonfüredi polgármester, Fördős Attila, Vác polgármestere, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Suchman Tamás, volt privatizációs miniszter, Boór Bettina, a 190. Anna-bál szépe, Kéri Kitty színművésznő, Littkey Farkas, sokszoros Kékszalag győztes vitorlázó, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész, Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Zoób Katti divattervező, Rónai Gábor, a Royal Diamonds tulajdonosa, Zsidai Zoltán Roy étteremtulajdonos és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnőt. Részt vett még a bálon a golfozók közül Kulcsár Tibor a Kulcs-Soft tulajdonosa és Horváth Dávid a Hungarian Golf magazin képviseletében.

A zenét Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása és együttese, valamint a Night Cruisers Band szolgáltatta.

A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon mutatkoztak be a közönségnek, majd lovas huszárok kíséretében sétakocsikázásra indultak a városban.

 

Dr. Horváth Dávid

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés