Majdnem győzelmet hozott az új swing

Dibusz László a szombati ranglista versenyről

A zirci szombat, az indulók névsorához mérten szoros küzdelmet hozott. Bár a nyertes papírfomra szerinti, hiszen a ranglista-specialista Gearoid O'Sullivan végzett az élen, ám a második helyezett Dibusz Lálszó csupán minimális különbséggel maradt el az ír versenyzőtől. Dibusz László játéka az elmúlt pár év során teljesen átalakult, Hahn Árpád munkája folytán új swinggel állt elütőhöz Zircen.

A pálya a megszokott kiváló állapotban várt bennünket, korrekt greenekkel. A borzasztó meleg ellenére is élveztem a játékot. Problémát jelentett azonban, hogy a második 9-nél utolértük a mezőnyt, ami feltartott bennünket. Emiatt kicsit elfáradtam a végére; az utolsó öt szakasz +4-et hozott. Tulajdonképpen ezen ment el az első helyezés. Hogyha nincsenek a végén a hibák, akár meg is lehetett volna. Csak rajtam múlott.

Többször beszéltünk róla, hogy kezd beérni a Hahn Árpáddal folytatott közös munka. Ennek ékes bizonyítéka, hogy csupán 2 ütéssel maradt el a ranglistakirály O'Sullivantől.

2005-ben sikerült elérnem a 8,3-as hendikepet, azonban a rá következő tizenegy évben nagy fejlődés nem történt a játékomban. Rá kellett jönnöm, hogy egy helyben toporgok. Hahn Árpival az alapokról építettük újjá az egész játékomat, kezdve az új swing stílus elsajátításával, amit a fiatalok nyomnak. Ez azonban nem megy egyik pillanatról a másikra. Kezdetben még összekeveredtek a dolgok, ami mindenre emlékeztetett csak a golfra nem. Volt, hogy már az új swinggel ütöttem, amihez kevesebb csukló kell, miközben a lábmunkám még a régi volt. Ez is olyan, mint a LEGO, ahol szépen fokozatosan állnak össze az elemek, lépésről lépésre. Így alakult ki az új swingem is.

Miben változott a játéka?

Sokkal stabilabb, magabiztosabb lett, eltűntek a hektikus pillanatok. Szentlőrincen, ahol vasárnap játszottam a ranglista után, nem volt kellemes a játék. Tizenhárom kilométert gyalogoltam a baggel, ennek ellenére 82-t ütöttem egy rossz játékkal. Régen ugyanilyen körülmények között sokkal rosszabb score-ral hagytam volna el a pályát.

Ha valaki komoly eredményt akar elérni, olyan profi edzőkkel kell együtt dolgoznia, mint Hahn Árpi vagy Errol. Jól mutatja mindezt, hogy a Magyar Bajnokság női mezőnyében is Hahn tanítvány nyert: Szabó Antónia, miközben mindenki Vadkerti Adélt várta az élre. Hiába van meg ugyanis a tehetség, aki a rosszat sajátítja el, az rosszat is fog ütni. Ezért hagyják abba sokan egy idő után. Egy bizonyos szintig el lehet jutni középszerű játékkal is, de ha valaki komolyabb eredményeket akar, sokkal tudatosabban kell felépítenie magát, olyan szakemberrel, aki nagyobb hatásfokkal dolgozik, és magasabb szintre tudja hozni az illető játékát. Ehhez pedig minimum egy Hahn Árpira van szükség. Jó szakemberektől lehet tanulni, közepes edző kezei közül pedig közepes szintű játékosok kerülnek ki. Igaz ez minden sportra, de a golfra különösen, ahol a technika a legfontosabb.

Mi a célja most a golffal? HCP javítás esetleg?

Most a gyerek focija az elsődleges, a golf kicsit kezd háttérbe szorulni. Nincsenek komoly célkitűzések, a golf hobbiszinten van. Lehet, hogy később megváltozik a szemléletem, de pillanatnyilag a játék öröme a legfontosabb, az hogy jól érezzem magam a pályán.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés