Új bajnokokat avattunk

Szabó Antónia és Rózsa Dávid voltak a legjobbak

Kánikulában rendezték meg az idei, 56. Magyar Amatőr Bajnokságot, amely presztízséhez képest csekély számú golfozót vonzott, ráadásul a nem szerencsés időpont miatt elvesztettük Young Masters csapatunk tagjait – Greff Bálintot, Závaczki Bálintot, Tóth Maya Napsugárt és Czerneczki Laurát-, akik beleszólhattak volna a végső győzelembe. Ennek ellenére igen fordulatos és izgalmas bajnokságot zártunk, amelynek végén új bajnokokat avattunk, akik stabil és kiegyensúlyozott teljesítményükkel megérdemelten lettek a 2016-os év magyar bajnokai a 66 fős mezőnyben.

Felfokozott hangulat

A férfiaknál Rózsa Dávid rajt-cél győzelmet aratott és végig nagyon stabil jó score-kat játszva gyűjtötte be élete első bajnoki címét. Dávid a torna három napja alatt egyszer sem ingott meg (226: 75, 75, 76), míg legnagyobb riválisai többször is hibáztak, így viszonylag nagy különbséggel, nyolc ütéselőnnyel diadalmaskodott, a második helyen végző Zilahy Csaba (234) előtt, aki Dávidhoz hasonlóan rendkívül stabilan játszott, amit körszámai is jól mutatnak (79, 77, 77). Csaba ebből a remek teljesítményből erőt merítve készülhet a jövő heti EGA versenyre, a European Team Shield Championship-re. Mögötte minimális különbséggel a harmadik helyen végzett Holló Zsombor (235: 78,80,77), aki az egész bajnokság alatt végig a dobogó közelében volt és akkor került a harmadik helyre, amikor a legfontosabb volt.  

76-os utolsó napi játékát látva sajnálhatja igazán bajnokunk, Szeberényi Máté (236: 81, 79, 76), hogy az első két nap, de főleg a nyitányon felejthető játékot mutatott, így Dávidtól 10 ütésre, míg második helytől csupán két ütésre zárt a negyedik helyen. A sikeres nemzetközi szereplései után, Kötél Bence a Magyar Bajnokság alkalmával sem okozott csalódást, hiszen fiatal kora ellenére (12 éves) az igen előkelő 5. helyet szerezte meg (238: 83, 77, 78).

A hatodik helyen végzett Csányi Olivér (239: 77,77,85), aki két napon keresztül végig Dávid sarkában volt, ám az utolsó körön elért gyengécske score-ja (+13) megpecsételte a versenyét és dobogóra sem került, így a bajnoki cím még várat magára.

Az 54 fős férfi mezőny top 10-ében végzett még Baldauf László (244), Bozsaky Márk (245), ifj.Csiki Péter (247) és Dr. Horváth Péter 248 (még az első napon együttállásban a második helyen állt), akik szépen egy-egy ütéssel követték egymást.

Fordulatos verseny a nők között:

Izgalomban nem volt hiány a 15 fős női mezőnyben sem, ahol végig ide-oda pattogott a labda. Az első nap még Nagy Klára vezetett (végül 6. lett, a szerk.), míg a második napon már a későbbi győztes, Szabó Antónia vette át vezetést, aki innen már nem is engedte ki a kezéből. Napról-napra jobb teljesítményt nyújtva nyerte meg élete első bajnokságát Hahn Árpád tanítványa (236: 82, 79, 75), legfőbb riválisával, Vadkerti Adéllal (243: 82, 81, 80) szemben. A harmadik helyet végül Szemerey Lili (246) szerezte meg nagy csatában Jancsik Renáta (246) és kétszeres magyar bajnokunk, Batta Krisztina (247) előtt. A hatodik helyen a már említett Nagy Klára (250) végzett, míg a 2014-es év női játékosa, Kiss Polett Karolina (254) a 7. helyen zárt.

A Top 10-be még Orosz Vanda (260), a nagy visszatérő Vu Fanny (263), valamint Sándor Virág (301) került be.

56. Magyar Amatőr Bajnokság dobogósai:

Férfiak

1.       Rózsa Dávid 226 (75, 75, 76)

2.       Zilahy Csaba 234 (79, 78, 77)

3.       Holló Zsombor 235 (78, 80, 77)

Nők

1.       Szabó Antónia 236 (82, 79, 75)

2.       Vadkerti Adél 243 (82, 81, 80)

3.       Szemerey Lili 246 (87, 81, 78)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés