Hangolódjunk együtt

Ez történt tavaly a Young Masters-en

(Kép: 2015-ös Young Masters)

Az elmúlt hetekben mindig volt valamilyen nemzetközi verseny, amiről a hazai hírek között beszámolhattunk, ugyanis ezek a versenyek magyar részvétellel zajlottak. Most azonban egészen új szintre lépünk: Következik a Young Masters! Csütörtöktől szombatig rendezik az eseményt, amelynek a tavalyi évhez hasonlóan a svájci Golf Club du Domaine Imperial ad otthont. Tekintsük vissza együtt mi történt 2015-ben.

A 2015-ös torna új korszak kezdete is volt magyar szempontból, hiszen a Rózsa Csilla, Vadkerti Adél, Briglovics Boróka, Csányi Olivér, Rózsa Dávid, ifj. Csiki Péter nevével fémjelzett generáció átadta a stafétát a fiatalabbaknak, hiszen átlépték a 16 éves korhatárt. A magyar színeket Tóth Maya Napsugár, Paál Julianna, Greff Bálint és Holló Zsombor képviselte.

Greff Bálint +7: Bizonytalanul kezdett, majd a pálya további részén stabilizálta játékát. Összteljesítménye, az 55 fős mezőnyben, az együttállásos 43. helyre volt elég.

Tóth Maya +12: Jobban teljesített, mint tegnap. A három napos összteljesítményében kiugró volt az első napi játéka. 54-ből a 44. helyen végzett.

Paál Julianna +13: Ismét két teljesen ellentétes 9 szakaszt produkált. Az elsőt +13-ra, míg a másodikat 0-ra játszotta le. Így az 54 fős mezőnyben a 49. helyen végzett.

Holló Zsombor +14: A harmadik napra elfáradt, nem tudta megismételni az első két nap kiegyensúlyozott teljesítményét. Ő az 55 fős mezőnyben a 48. lett.

A 2014-es teljesítményt, amikor is 5 ország válogatottját megelőzve a 22. helyen végeztünk, sajnos nem sikerült megismételni. 2015-ben be kellett érnünk a 25. hellyel a 27 fős mezőnyben.

Az European Young Masters egy fontos, minőségi megmérettetés, ahol a 4 játékos eredményéből a legjobb 3 eredményt értékelik az ország rangsorban. Ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni, a három nap összteljesítményét, játékosonként +15-18 ütésszám közé kell szorítani. Bízunk a sikeres szereplésben!

2016-ban a Tóth Maya Napsugár, Czernecki Laura, Závaczki Bálint, Greff Bálint nevével fémjelzett kvartett képviseli a magyar színeket.

Az eredményeket ITT követheti!

TEE TIMES I. NAP:

Greff Bálint  12:26  1

Závaczki Bálint 12:48 1

Tóth Maya Napsugár 13:37 1

Czerneczki Laura 14:32 1


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés