Irány Norvégia!

 „Ki tudja, lehet még a lépés is kijön”

Vészesen közeledik a XXXV. ESGA Szenior Golfbajnokság és Kupa Norvégiában, ahol mind bruttóban, mind nettóban képviselteti magát a magyar szenior válogatott. Elsőként Koplányi Tibort, a bruttó csapat igazi harcosát szólaltattuk meg, aki sérüléséből visszatérve kezdi visszanyerni régi formáját. Emlékezzünk csak a Szenior Bajnokságon mutatott teljesítményére, amikor is az igen előkelő negyedik helyen zárt.

„Egyre jobban érzem magam és bízom benne, hogy Norvégiában már csúcsformában lehetek. Folyamatosan versenyben vagyok, heti két-három megmérettetés szerepel a programomban. Bár még nem tökéletes a lábam és ezért nem tudok annyit gyakorolni, mint szeretnék, de ennek ellenére sikerül folyamatosan a hcp-m körül teljesítenem, ami jó. Az is igaz, hogy műtét előtt 8,2 volt a hcp-m és mára ez a szám felkúszott 11,3-ra, de az érzés kezd visszajönni! Egyre javuló tendenciát mutatok, ami remélem folytatódik egészen Norvégiáig!

Mit vár a bruttó csapattól és magától?

Természetesen mindenkitől a maximumot és hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk. Az eddigi tapasztalatok alapján a mezőny második felében fogunk harcolni, bár nagyon szeretnénk az elsőben –nevet fel. Ahogy néztem a bruttó csapat pályáját nagyon tetszik. Sík és széles terep, kevés fával, ennek okán az apró hibákat könnyebben tudjuk javítani. Jó magam megszeretném játszani a hcp-met és ki tudja, lehet még a lépés is kijön!” –zárta bizakodva Koplányi Tibor.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés