Többen is a CUT-ban a sógoroknál

Amíg Magyarországon a szombati versenyek közül valamennyit elhalasztották az időjárás miatt, addig Ausztriában juniorjaink derekasan helytálltak. A közkedvelt Osztrák Junior Nyílt Bajnokság második napján kiderült, kik azok a játékosok akik túlélték a felezést, azaz elütőhöz állhatnak a torna záró napján.

Az U12-es fiúknál mind a három indulónk ott van a legjobbak között. Bertényi Bence (170: 84, 86) a T 4.,Horváth Ákos (171: 91, 80) a T 6., míg Stöllinger Viktor (177: 91, 86) együttállásban a 10. helyen kvalifikálta magát a záró körbe.

Az U16-os lányok között Kiss Polett Karolináért és Hoffman Grétáért szoríthattunk. Az első nap eredményei alapján Pollynak volt nagyobb esélye a CUT-olásra. Végül sikerült neki és 166 (83, 83) ütéssel jutott a döntő napra. Gréta a 27. helyen zárt 190 -es (96, 94) eredménnyel.

A 16 éven aluli fiúknál Holló Zsombor képviselte hazánkat és hat ütéssel lemaradt a CUT-ról. 172-es (85, 87) összesített eredményével a T 36. helyen zárt az 55 fős mezőnyben.

A 18 évesek női mezőnyében Paál Julianna (169: 80, 89) remekül teljesített, hiszen sérüléséből visszatérve egyedüli magyarként jutott a legjobb 9 játékos közé. Szabó Antónia a 11. lett, míg Vadkerti Adél a második napon nem indult.

Ugyan ebben a korcsoportban a fiúk között ifj. Csiki Péter sikeréért szoríthatunk, aki ha egy ütéssel csak, de lemaradt a CUT-ról. 163 (82, 81) ütéssel a 17. helyen végzett.

Az U21-eseknél a női mezőnyben az orosz színekben induló Magyarországon élő Szofia Morozova-nak sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást és az 5. helyről várhatja az utolsó kört.

Az U21-es férfiak között Csányi Olivér indult, akinek ezúttal nem sikerült kvalifikálnia magát a döntő napra. Összesített 177 (87, 90) ütéssel a 24. helyen zárta az Osztrák Junior Nyílt Bajnokságot.

U12 Eredmények ITT

 

U16 - U21 Eredmények ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés