Szurkolhatunk és játszhatunk is a hétvégén!

Livescore: Nemzetközi - és a hazai versenyek a repertoárban

Lassan itt a péntek és ismét elérkezünk a hétvégéhez! Ami annyit tesz, hogy versenyek tömkelege vár ránk. Szurkolóként és játékosként is kitűnő weekend elé nézünk, és ha hinni lehet a meteorológusoknak, szombatra csökken a hőség, és  megérkezik az enyhülés a kánikula után. A következőkben összegyűjtöttük az előttünk álló hét, illetve hétvége impozáns versenyeit.

 

 

Nemzetközi versenyek:

 

Lajtai-Rózsa Csilla - LETAS

Időrendben haladva, már csütörtöktől lázasan meredhetünk a monitorokra, hiszen Magyarország első számú profi golfozónője, Lajtai-Rózsa Csilla a LETAS svédországi fordulója után – ahol nem mellesleg második helyen végzett-, Belgiumban ragad újra ütőt július 14-16. között. Csicsi egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a cél, mint mindig, a győzelem:

„Az első helyért szállunk harcba, nem is lehet más a célunk, viszont serkenteni kell a megfelelő gondolatokat a pályára, amik odavisznek. A svédországi verseny nagy lépés volt, mert sokat megtaláltam a játékomból és már alig várjuk, hogy megtegyük az újabb lépéseket.”

Csilla 8:22-kor üt el az 1-es elütőről.

(Eredmények, Startlisták ITT).

 

Litván Junior Nyílt Bajnokság

Az Észt Junior Bajnokság után a junior válogatott három tagja Szemerey Lili nélkül: Jancsik Renáta, Rózsa Dávid, Rózsa Dániel ezúttal július 15-17. között, a Litván Junior Nyílt Bajnokságon áll az elütőre. Az elmúlt héten szerzett ezüst és egy bronz után (Jancsik Renáta és Szemerey Lili révén), kíváncsian várjuk, hogyan teljesítenek European Centre Golf Club-ban. Az U21 és U18-as korosztály képviselőinek három, míg a kisebbeknek (U15, U12, U9) kétnapos tornát rendeznek. 

(Eredményeket ITT követheti)

 

Osztrák Junior Nyílt Bajnokság

Ahogy azt már megszokhattuk idén is megrendezik az Osztrák Junior Nyílt Bajnokságot (július 15-17.), ahol az elmúlt évekhez hasonlóan nagy létszámmal leszünk jelen.  Összesen 10 játékosunk képviseli a magyar színeket a különböző kategóriában.

U12 Eredmények ITT

U16 - U21 Eredmények ITT

Játékosaink:

U12 fiú (32 fős mezőny): Bertényi Bence, Stöllinger Viktor

U16 lány (28 fő): Hoffman Gréta, Kiss Polett Karolina

U16 fiú (61 fő): Holló zsombor

U18 lány (19 fő): Vadkerti Adél, Szabó Antónia, Paál Julianna

U18 fiú (37 fő): ifj. Csiki Péter

U21 fiú (36 fő): Csányi Olivér

 

Hazai versenyek:

 

A szurkolás mellett, golfozhatunk is egy jót a hétvégén, hiszen Balatonudvariban ranglista versenyt, míg a Golf Club Imperialban a Balatongyörök Kupát rendezik meg.

Ranglista megmérettetés Udvariban

A hétvégén harmadik fordulójához érkezik a már jól ismert és kedvelt Balaton Golf Kupa versenysorozat, melynek időpontja 2016. július 16., szombat! A verseny különlegessége, hogy ranglista megmérettetés is egyben, így biztosra vehetjük, hogy a golfozók színe-java képviselteti magát a jól előkészített balatonudvari par 72-es pályán. Jelentkezni egészen péntek 12- óráig az alábbi elérhetőségeken tud:

Tel: +36 87 549 200

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

vagy a Royal Balaton Golf & Yacht Club recepcióján

Balatongyörök Kupa

Jön az év egyik legkedveltebb versenye a Balatongyörök Kupa, amelyet július 16-án rendeznek meg. Szokás szerint rengeteg felajánlás érkezett a helyi termelőktől, vállalkozóktól, pincészetektől, melynek keretében éttermek, strandok látogathatók, illetve a versenyzők belekóstolhatnak a környék finom boraiba is. A 9 órakor Shot Gun strattal induló 18 szakaszos stableford verseny ideje alatt a golfozók és a látogatók megismerkedhetnek a régió szolgáltatásaival és különlegességeivel, míg a helybeliek betekintést nyerhetnek egy golfversenybe, illetve a Driving rangen kipróbálhatják a sportot.

Érdemes tehát jelentkezni erre az eseményre, hiszen mint tudjuk, a Balaton a Riviéra!

Jelentkezés:

· Személyesen a klubház recepciójában

· Telefonon: 0036-83/346-031

· E-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

·Jelentkezési határidő:

2016. július 15., péntek 12:00 óra


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés