Koller győzelem Zalacsányban

Turkovics Ilonáé a nap ütése: eagle a 4. szakaszon

A Maserati Golf Kupával párhuzamosan Zalacsányban hódolhattak kedvenc sportjuknak a játékosok július 9-én, szombaton, ugyanis a Robert Trent Jones, Jr. által megálmodott Zala Spings championship golfpályáján a Race to Zala Springs elnevezésű 5 fordulóból álló versenysorozat harmadik fordulóját tartották. Az idén életre hívott Zala Springs-i sorozat különlegessége, hogy minden fordulóban nagy értékű nyereményekkel várják a versenyzőket. A mai versenyen való részvétellel 3 tombolajegyet kaptak a résztvevők a végső tombolasorsolásra, melynek fődíja minden kategóriában egy-egy éves klubtagság.  Még két lehetőség lesz a szeptemberi és októberi fordulókon a fődíjak megnyerésére, ahol már 4 illetve 5 tombolajegy jár a golfozóknak.

A nap legjobbja Koller György lett, aki 79 ütésből teljesítette a Zala Spings-i pályát. A második helyen Cirtina Radu (80), míg a harmadikon a ranglista versenyek specialistája O`Sullivan Gearoid (82) végzett. A negyedik pozícióban zárta a napot Stanic Matej (+12), aki a legjobb junior eredményt szállította, csakúgy, mint Kovács Titusz, aki a szeniorok között bizonyult a legjobbnak. Háromszoros szenior bajnokunk 86-tal végzett az 5. helyen, ifj. Csiki Péterrel osztozva. A legjobb női eredményt Turkovics Ica (+15) szállította, aki már korábban is bizonyította, fekszik neki a zalacsányi pálya. Ráadásul a pálya hatodik szakaszának par 4-esén eagelt ütött.

A versenyhez természetesen jó hangulat és finom ételek is társultak!

 A versenyen a következő játékosokat díjazták:

Bruttó I.: Koller György

Nettó Férfi A (Hcp 0-18,4) I-II-III.: Cirtina Radu, Cseh-Németh István, Buna Edvin Zoltán

Nettó Férfi B (Hcp 18,5-36) I-II.: Nyírő Ottó, Klézli Ferenc

Nettó Junior I-II-III.: Stanic Matej, Vaszkó Eszter, ifj.Csiki Péter

Nettó Női I-II-III. : Turkovics Ilona, Szabó Szilvia, Nagy Orsolya

Nettó Senior I-II-III.: Hierzer Josef, Hajek Heinz, Takács Ernő

A további fordulók időpontjai: szeptember 25., október 22.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés