Varga Gábor pályacsúcsa Szlovákiában

58 az új pályacsúcs a szlovákiai Surányban található footgolf pályán, miután a Royal Footgolf Club játékosa, Varga Gábor új rekorddal megnyerte északi szomszédaink bajnokságának nyolcadik körét.

A hétvégén ugyan sem hazai, sem nemzetközi kötelezettsége nem volt a magyar játékosoknak – a Footgolf Országos Bajnokság július utolsó napján folytatódik, az európai sorozat pedig jövő héten –, így sem maradtunk footgolf nélkül. Szokás szerint többen is átugrottak Surányba, a szlovák bajnokság nyolcadik fordulójára. Mostantól Varga Gábor (a képen balra) ott a rekorder, miután a kijelölt rúgásszámnál (par) 14-gyel kevesebből fejezte be a 18 szakaszt.

– Mostantól a játék szeretete éltet csupán, nem küzdök, nem rivalizálok – fogalmazott a friss csúcstartó. – Jól is ment a játék, tiszta fejjel footgolfoztam. A pályaavatón már jártam itt, akkor nagy szél volt, most inkább a meleg dominált. Egy ilyen eredmény és hétvége után nem tudok rosszat mondani, minden rendben volt.

szlovák 8

Balázsi Csaba harmadik, Podusil György negyedik, Tajtyi Róbert ötödik (mindhárom BFGT), Németh Gábor hetedik (FTC Footgolf), Bacskai Bence kilencedik (Hole Hunters), Czirbus Tamás tizedik (BFGT) lett. Az első húszba még Pap Ferenc (Hole Hunters) és Kocsis Sándor (Outsiders) fért be az ötvenegy főt számláló mezőnyben.

A hölgyek között Pusztai Panna (Hole Hunters) bronzéremmel térhetett haza.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés