Csikós Gábor nem pihen

A sikeres Czech PGA Tour magyarországi fordulója után a verseny koordinátora, Csikós Gábor nem pihent, hiszen a múlt héten a Golfiesta elnökeként és profi edzőként junior tábort tartott az egyesület gyerekeinek az Academy Golf Club-ban.

„Intenzív hetet tudhatunk a hátunk mögött a juniorokkal. Mindegyikük ott volt a téli tenerifei edzőtáborunkban és már akkor megfogalmazódott a tábor gondolata. Örülök, hogy megvalósulhatott és a gyerekek lelkesen elvégezték, amit kértem tőlük. Az 5 nap mindegyikén szerepelt egy óra erősítés a programban, kivéve kedden, amikor a Junior Tour-on indultak. Ezen edzések során a fő hangsúlyt a core-izmokra fektettük, erősödésükkel nő a gerincoszlop stabilitása, illetve jelentősen javulnak az egyensúly-és koordinációs képességek, ami a golfban elengedhetetlen.

Külön öröm, hogy juniorjaink nagyon komolyan veszik a golf kihívásait és ennek megfelelően szép eredményeket értek és érnek el. Reméljük, a fejlődés folytatódik. Különösen büszke vagyok Jaczkovics Vincére (6 éves), és Csikós Anna Lanara (5 éves), akik a táborban lévő programot kiválóan teljesítették..”  

 

Milyen visszhangja volt a Czech PGA Tour fordulónak?

Túl vagyunk az első komolyabb megmérettetésen. Sikeres kezdet volt, a játékosok pozitívan nyilatkoztak a tornáról, mindenki jól érezte magát. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segített a sikeres lebonyolításban.  

Mi a Golfiesta Tour következő állomása?

Július végén lesz a IV. forduló, a Long Drivers őrülettel megegyező hétvégén. Péntektől vasárnapig leszünk majd a Zala Spring Golf Resort-ban és a verseny július 31-én, vasárnap lesz. Jöhetnek még a Golfiesta tagok, akik már eddig is szép számban jelentkeztek. Várjuk a weekendet, ami minden bizonnyal felejthetetlen lesz. 

 

Hangulatjelentés képekben a táborról:)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés