Golf és barátság

Az elnök beszámolója a 2016-os Senior Nyílt Bajnokságról

A június 14. és 16. között Zala Springs-ben megrendezett Senior Nyílt Bajnokság az elmúlt évek legmagasabb részvételi aránya mellett zajlott, amely káprázatos játékot, kiélezett küzdelmeket eredményezett. A számtalan handicap javítás mellett a bruttó magyar férfimezőny egyik legdrámaibb végjátékának is tanúi lehettünk. Milyen volt a 2016-os Senior Nyílt Bajnokság? Hogyan vizsgázott az újoncnak számító Zala Springs? A Hungarian Golf Magazin Dietrich Tamással, a Magyar Senior Golfozók Társasága elnökével beszélgetett.

Eddig csak a másik oldalról, versenyzőként volt rálátásom a versenyre, életemben először szervezőként is bepillanthattam a folyamatokba. Az előkészületek már hónapokkal korábban elkezdődtek a Senior Társaság részéről, megkötöttük a szerződést Zala Spings-szel. A verseny előtt közvetlenül a pálya „felöltöztetése” zajlott, rengeteg apró változtatást eszközöltünk, sok minden ekkor került ki.

Hatalmas érdeklődés

A bajnokság 85 fő részvételével zajlott, ami az utóbbi évek átlag hatvan fős részvételi arányához képest hatalmas ugrás. Ennek megvolt az a hátulütője, hogy mivel nem lehet mindenkit egyszerre elindítani, maga a verseny hosszú ideig tartott.

A hangulatot jól jellemezte, hogy nagyon sokan maradtak ott a végén az eredményeket megvárni. A külföldiek, akik a kategóriájukat megnyerték, külön megköszönték a szervezést, és azt mondták, szeretnének visszajönni.

Rengeteg külföldi játékos volt

Az idei Senior Nyílt Bajnokság nívóját mutatja a nagyon sok jó külföldi játékos is. A szuperszenior kategóriában első helyen végző lengyel Mills Errol fantasztikus volt, két nap is javítani tudott a hcp-jén. Végül a már amúgy is kiváló 6,1-es handicapjét sikerült 4,3-ra módosítania. Még kiemelném az angol David Price, eredményét, aki első nap rögtön -1-et ért el. Eddig ez sem volt általános.

De hogy ne csak a külföldieket méltassuk, ha megnézzük az összesített eredményeket, az is világosan látszik, hogy a magyar versenyzők nagyon jól szerepeltek. Az élen ugyan külföldiek végeztek, de az első 13 között 11 magyar válogatott játékos nevével is találkozunk.

Az utóbbi évek legerősebb Senior Nyílt Bajnoksága

A magyar bruttó mezőnyben a Nagy István-Kovács Titusz párharc került reflektorfénybe. A második nap után még Nagy István vezetett két ütéssel, és úgy tűnt új bajnokot avathatunk. Azonban a címvédő Kovács Titusz az utolsó nap fordítani tudott és 2 ütéssel győzött.

Mindenképpen kiemelném még Tóth Jánost is, aki végig ott volt a két éllovas nyakán, úgy nyert nettó kategóriában 20 ütés előnnyel, hogy az utolsó napon még a hcp-jén is tudott javítani.

Izgalmas, fordulatos presztízsmeccsnek lehettünk szemtanúi. Egyetlen apró szépséghibája volt csupán a lebonyolításnak. Valami kis módosítást eszközölni kellene a jövőben, hogy a legjobb három a végén egy flightba kerülhessen, hogy egymással tudjanak versenyezni. Így az ilyen végletekig kiélezett párharcok sokkal látványosabbak lehetnének.

A hölgyek is megmutatták

De ne csak a férfiakról beszéljünk, a senior hölgyek is komoly teljesítményt tettek le az asztalra. Sok magyar versenyző állt elütőhöz. A dolog pikantériája volt, hogy a legjobb három egy flightba került. Három külföldi versenyző is megmutatta magát, de végig a magyarok domináltak. Kiemelném a női nettó győztes, Dr. Erdei Éva teljesítményét, aki 9 ütéssel meghaladta a második helyezettet, az utolsó napon pedig még a handicapjén is javítani tudott.

Hogyan vizsgázott a zala springs-i pálya?

A bajnokságot megelőző interjú során elmondtam, hogy sokak számára ez lesz az első alkalom a pálya kipróbálására. Bár korrekt, a 10 hcp alattiaknak kiváló, az efölötti játékosokat a pálya alaposan bünteti. Ők sok labdát veszítettek, olyan is ütött például triplát, aki nem szokott.

A helyi személyzet munkáját dicséri, hogy a fairwayek csodálatosak voltak, a greenek hibátlanok. Szerencsére az időjárás is rendben volt, a zivatarok elkerültek minket. Végig ideális golfos időnk volt, az első és utolsó nap ragyogó napsütéssel. Ezt pedig csak fokozta a kiváló környezet, az újonnan ültetett fák mellett rengeteg régi fát meghagytak. Összességében tehát korrekt pálya, egyedül a 10 hcp feletti játékosok nehézségei miatt lehetünk egy picit kritikusabbak.

Összefoglalva...

A versenyre teljes mértékben igazak voltak Lakatos Vili szavai: „golf and friendship”, vagyis golf és barátság. Jó volt látni, hogy amikor a versenyzők lejöttek a pályáról, egymásról pozitívan, a legnagyobb tisztelettel nyilatkoztak, megbeszélték a tapasztalataikat.

Az Eb is mindenkit lázban tartott. A magyar válogatott keddi mérkőzését sokan nézték a klubházban. Az eredmény földobta az embereket, másnap is erről beszéltek. A golfklub 3 óriás tévét biztosított a folyamatos meccsnézésekhez, vendéglátás szempontjából tehát a személyzet jelesre vizsgázott. A zala springsi pályán a szervezőktől kezdve a greenkeeperekig mindenki remekül látta el a feladatát, mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat.

Összességében nagyon színvonalas bajnokságnak lehettünk tanúi, fantasztikus környezetben játszhattak a versenyzők. Egy ilyen színvonalas verseny után már csak egyetlen kérdés marad: jövőre hogyan fogjuk tudni még emelni a tétet? Nehéz lesz az biztos!

ITT OLVASHATÓ A MAGAZINBAN


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés