McIlroy elégedett a játékával

Rory McIlroy számára nem úgy ért véget a szezon, ahogy azt szerette volna. Jóllehet az European Touron még arathat sikereket az évad során, hiszen a Final Series még csak most veszi kezdeté, ám a PGA Touron a kezdeti sikerek után nem jöttek újabbak az észak-ír számára. Ennek az oka természetesen a bokasérülése volt leginkább, amely miatt nyolc hetet volt kénytelen kihagyni.

Rory McIlroy számára nem úgy ért véget a szezon, ahogy azt szerette volna. Jóllehet az European Touron még arathat sikereket az évad során, hiszen a Final Series még csak most veszi kezdeté, ám a PGA Touron a kezdeti sikerek után nem jöttek újabbak az észak-ír számára. Ennek az oka természetesen a bokasérülése volt leginkább, amely miatt nyolc hetet volt kénytelen kihagyni.

McIlroy visszatérésekor szinte kivétel nélkül mindenki azt pedzegette, hogy vajon a kihagyás és a sérülés mennyire fogja befolyásolni a legutóbbi idényben egymás után két Major-győzelmet arató játékos swingjét. A válasz röviden: sehogy.

Mert hogy McIlroy swingje nem változott, a hossza maradt a régi, ahogy a pontossága is. Ugyanakkor a játékának egy másik fontos elemére viszont jócskán hatással volt a sérülés és a kihagyás, ez pedig nem más, mint a gurítása.

A statisztikusok megvizsgálták McIlroynak azt az öt tornáját, amelyen játszott a visszatérése után és arra az eredményre jutottak, hogy három versenyen ezek közül a 67. vagy rosszabb helyen zárt a gurítási mutatókban. Mindez elég magyarázat arra, hogy az észak-ír játékos miért nem tudott a győzelmekért harcolni sérülését követően.

A világranglistán jelenleg harmadikként jegyzett golfozó a héten a Turkish Airlines Openen játszik és a nyilatkozatából kiderül, hogy – szokás szerint – optimistán várta a viadalt.

„A játékommal meg vagyok elégedve, jól haladok. Voltak olyan időszakok, olyan tornák, melyeken szenvedtem és nem nagyon láttam a fényt az alagút végén. Közel voltam a megoldáshoz, de valahogy nem tudtam igazán rájönni, hogy mit kéne tennem, vagy mit kéne másként csinálnom, hogy még eredményesebb legyek.”

McIlroy saját bevallása szerint azonban már jó formában van, fizikálisan tökéletes állapotba tudta magát hozni, és igazából a játéka mostanság gyenge pontjának számító gurításon sem idegeskedik annyit.

„A gurítás igazából fejjáték. Mindennél jobban a fejben dől el. Amikor semmi sem megy be, amikor balszerencsés vagy, akkor elkezdesz okokat keresni, már nem hiszel magadban annyira, csökken az önbizalom és a koncentráció is. Nem hiszem, hogy nagyon komolyan kéne ezzel foglalkoznom. Nem mondanám, hogy hullámvölgyben vagyok vagy voltam. Egyszerűen sérült voltam és onnan vissza kell jönni. A játékom színvonala és a formám sem esett akkorát, ezek természetes dolgok egy ilyen sérülést követően.”

McIlroy május óta nem nyert tornát, ám az elkövetkezendő négy hétben minden esélye meg lesz arra, hogy ezt a sorozatot lezárja. Ha pedig így tesz, akkor szinte semmi sem fogja megmenti attól, hogy idén is a European Tour legeredményesebb játékosa legyen.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés