Haney szerint Day a legjobb

Hank Haney azzal vált világhírűvé, hogy ő volt Tiger Woods swing-edzője. A szakember vezetésével Woods hat Majort nyert, majd a golfozó családi botránya után elváltak útjaik. Haneyt természetesen azóta is elismerik, igaz mostanság már inkább szakértő hozzászólásai miatt kerül az újságok címoldalára. A szakember híres arról, hogy nem rejti véka alá véleményét és ezt ezúttal is bizonyította, amikor arról kérdezték, hogy szerinte ki a jelenlegi legjobb a mezőnyből.

 

Hank Haney azzal vált világhírűvé, hogy ő volt Tiger Woods swing-edzője. A szakember vezetésével Woods hat Majort nyert, majd a golfozó családi botránya után elváltak útjaik. Haneyt természetesen azóta is elismerik, igaz mostanság már inkább szakértő hozzászólásai miatt kerül az újságok címoldalára. A szakember híres arról, hogy nem rejti véka alá véleményét és ezt ezúttal is bizonyította, amikor arról kérdezték, hogy szerinte ki a jelenlegi legjobb a mezőnyből.

Haney szerint a Jordan Spieth, Jason Day, Rory McIlroy alkotta nagy hármast jelenleg kiemelkedik a mezőnyből.

„Spieth rettentően motivált, ez látszik rajta minden versenyen. Ami számára jó hír, hogy a testével egyelőre nincs probléma, elkerülik a sérülések. A legjobb puttoló a mezőnyben, ez pedig a játék azon része, melyet nagyon nehéz fejleszteni. Amikor egy játékos a 30-as éveben jár már nem nagyon tud fejlődni a gurítások terén, így Spieth komoly előnnyel rendelkezik riválisaival szemben” – beszélt a világranglistán jelenleg második helyen álló texasiról Haney.

A szakember szerint Spieth egyetlen hátránya, hogy nem rendelkezik olyan hosszal, mint Day vagy McIlroy. Utóbbival kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy bár kiemelkedő tudással rendelkezik, mégis a motiváció terén vannak hiányosságai.

„Nekem Roryval kapcsolatban a motiváció hiánya tűnik fel. Rengeteg pénzt keresett az utóbbi időben és az emberi természet már csak olyan, hogy ez egy idő után jóllakottá tesz minket. Ott van a focis történet (McIlroy egy baráti sörmeccs során sérült meg), amit én nem nagyon értek. Ezt nem engedheti meg magának egy ilyen szintű sportoló. És akkor még a különböző közösségi oldalakon megjelent kommentjeiről nem is beszéltem. Azt mondja, hogy Spieth és Day eredményei motiválják őt, számomra azonban ez kevés. Tiger soha sem engedett meg volna magának ilyet, ő mindig borzasztóan motivált volt” – bírálta az észak-ír klasszist Woods egykori edzője.

Ami pedig Jason Dayt illeti, Haney nagyon sokra tartja az ausztrált, csak azt sajnálja, hogy túl sok évbe telt, míg rájött, hogy mi kell az igazán nagy győzelmekhez.

„Jason esetében nem szabad elfelejteni, hogy mire rájött arra, hogy mi kell ahhoz, hogy Majort nyerjen hosszú évek teltek el. Ezek elfecsérelt évek voltak. Jelenleg 27 éves és amennyiben hamarabb rá tudott volna jönni arra, hogy mit kell tennie egy Major-sikerért, akkor még előrébb tartana.”

Ezt követően azonban Haney olyat mondott Dayről, amely talán sokakat megdöbbent, ám az igazán hozzáértő emberek tisztában voltak ezzel a megállapítással.

„Jason sokkal jobb játékos, mint Spieth vagy McIlroy valaha is lesz. Csak túl sok időt elfecsérelt. Harmadik hosszban, hatodik a green-regular statisztikában, az egyik legjobb puttoló, szinte soha sem gurít hármat a greenen. Ezek a mutatók is bizonyítják, hogy ő a legjobb a három közül.”

És ki van hozzájuk a legközelebb? Haney szerint Rickie Fowler, ám egyelőre őt még nem lehet velük egy szinten említeni.

„Rickienek Majort kell nyernie, ha azt szeretné, hogy ugyan azon a szinten emlegessék, mint a jelenlegi nagy hármast. Rengeteget fejlődött. Ha odaér egy tornán az éllovasok közé és esélye van a győzelemre, akkor rendszerint meg is nyerni a viadalt, mert fejben kiváló. Csak sokszor nem ér oda...”

A nagy hármas és Rickie Fowler legközelebb gyaníthatóan már csak 2016-ban méri össze erejét egymással, viszont az biztos, hogy a következő év számtalan izgalmat tartogat a golfrajongóknak köszönhetően nekik.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés